Benítez a sérülések és az átigazolások hiánya miatt távozott

Vágólapra másolva!
2011.02.09. 15:30
null
Benítez szerint a vezetőség és az orvosi csapat is felelős volt az Inter bukdácsolásáért (Fotó: Action Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Internazionale korábbi vezetőedzője, Rafael Benítez a Marcának adott interjúban kifejtette, hogy mi áll a „fekete-kékektől" való decemberi menesztésének hátterében. A spanyol szerint a rengeteg sérült és az átigazolási piacon való passzivitás okozta a vesztét.

„Jól kezdődött a pályafutásom az Internazionalénál, azonban a dolgok gyorsan megváltoztak. A félreértések elkerülése végett, tisztáznék néhány statisztikai adatot. A sérült játékosok nyolcvan százaléka ugyanazzal, vagy hasonló sérüléssel küzdött már két éve. Nekem és a segítőimnek soha nem volt beleszólásunk az orvosi stáb és az erőnléti edzők munkájába" – nyilatkozta Rafael Benítez.

„Nem követhettem a játékosok gyógyulási folyamatát és a rehabilitációt sem. Egy hónappal a távozásom után nyolc játékos is izomsérüléssel küzd. Úgy vélem, egyik elődöm, Roberto Mancini számára is ismerős lehetett ez a helyzet" – fogalmazott az 51 éves szakember.

Benítez jelezte Massimo Moratti klubelnöknek, hogy a keret megerősítésére van szükség, erre a klubvezető rá is bólintott, mégsem történt semmi változás.

„Nem értettem, a nyáron a klub miért volt passzív az átigazolási időszakban, és ez később visszaütött. Moratti tudta, hogy nehéz helyzetben vagyunk, mivel néhány játékos teljesítménye nem felelt meg az elvárásoknak. Megkért rá, hogy változtassak ezen. Összefoglaltam neki, hogy milyen lépéseket szeretnék tenni az átigazolási időszakban, amire rá is bólintott, de nem történt semmi" – tette hozzá a korábban a Valenciát és a Liverpoolt is irányító szakember.

Mint ismert, a Bajnokok Ligája címvédője, az olasz bajnok és kupagyőztes Inter decemberben köszönte meg Benítez munkáját, azóta a spanyol tréner helyét Leonardo vette át – a brazil szakember irányítása alatt pedig sokkal jobban szerepel a csapat, mint elődjével. Benítez távozása előtt kvázi ultimátumot adott a vezetőknek: vagy erősítsék meg a keretet, vagy menesszék. Az utóbbi történt meg – utódja, Leonardo pedig (Ranocchia, Nagatomo, Hardzsa és Pazzini személyében) megkapta az áhított igazolásokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik