Udinese: a klubelnök cáfolja, hogy eladnák Alexis Sánchezt

Vágólapra másolva!
2011.01.17. 16:30
Olasz lapértesülések szerint az Internazionale és a Chelsea is szerződtetni szeretné az Udinese 22 éves szélsőjét, Alexis Sánchezt még ebben a hónapban. Giampaolo Pozzo, az Udinese elnöke azonban egyértelműen kijelentette, hogy a chilei játékos nem eladó.

Pozzo azt nyilatkozta, hogy az idény közepén járnak, ráadásul még az Olasz Kupában is érdekeltek, így nem válnak meg a kulcsjátékosnak számító Sáncheztől.

„Az Inter valóban érdeklődött Sánchez iránt, azonban a komolytalan ajánlat miatt hiábavaló bármiről is beszélni" – mondta Giampaolo Pozzo a GR Parlamento nevű olasz rádiónak adott interjúban. A klubelnök azt is elmondta, hogy a Chelsea kész lett volna akár 30 millió eurót áldozni a játékosra, de Sánchez senkinek sem eladó.

A fiatal chileit 2014 júniusáig köti szerződés az Udineséhez.

Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
10 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
13 órája

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02
Ezek is érdekelhetik