A Sampdoria és Juan megverte az AS Romát

Vágólapra másolva!
2011.01.09. 14:26
null
Pozzi tizenegyese után már a hazaiak ünnepelhettek (Fotó: Action Images)
A Sampdoria Koman Vladimirral a soraiban 2–1-re megverte az AS Romát hazai pályán az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában. A „farkasok" Mirko Vucsinics góljával vezetést szereztek, de a genovaiak Juan két hibája után fordítottak.

A Sampdoria és az AS Roma genovai mérkőzésével vette kezdetét a Serie A 19. fordulója vasárnap kora délután. A hazaiaknál Domenico Di Carlo vezetőedző a kezdőcsapatban adott helyet Koman Vladimirnak.

A Samp jól kezdte a mérkőzést: a hatodik percben szabadrúgáshoz jutott, és Reto Ziegler beadása után éppen Koman próbálkozott, de nem talált be. Néhány perccel később Nicola Pozzi nagyobb helyzetbe került, de Stefano Guberti beadása kissé mögé érkezett, így nem találta el a kaput.

A 18. percben aztán mégis a Roma szerezte meg a vezetést: Mirko Vucsinics elvitte a labdát a jobb szélen, nagyszerűen kerülte meg Daniele Gastaldellót, és a kapu hosszú oldalába lőtte a labdát. Gianluca Curci kissé lemaradt a lövésről (0–1).

A 20. percben Ziegler végzett el szabadrúgást, és a labda nem sokkal a rómaiak kapujának bal felső sarka mellett ment mellé.

A 35. percben a vendégek veszélyeztettek: Jérémy Menez tolta meg a labdát két hazai játékos között, majd Vucsinicshoz passzolt, aki sarokkal tette tovább a labdát Marco Borriellóhoz. Az olasz támadó bal alsó sarokba tartó lövésébe Curci ujjheggyel beleért.

Szűk tíz perccel később Menez eltolta a labdát Koman mellett, majd laposan lőtt kapura, de Curci megint kiválóan védett.

A szünet előtti pillanatokban azért adódott egyenlítési lehetőség a Samp előtt. Angelo Palombo jó indítása után Guido Marilungo került szembe Julio Sergióval, de rosszul találta el a labdát.

A második félidő elején aztán egyenlített a Sampdoria, sőt emberelőnybe is került. A sérülés miatt lecserélt Philippe Mexes helyére beálló Juan nagy hibája után Angelo Palombo vihette a labdát a vendégek kapusára, és eltolta mellette, ám Julio Sergio elkaszálta a középpályást. A játékvezető kiállította a kapust, és tizenegyest ítélt a Samp javára, amelyet Nicola Pozzi értékesített (1–1).

A folytatásban egyik csapat sem tudott igazán nagy helyzetet kialakítani: Vucsinics próbálkozott a vendégeknél, majd Koman lőtt mellé a hazaiaktól.

A 77. percben aztán a Sampdoria gólszerzője, Pozzi helyére Federico Macheda állt be, aki életében először lépett pályára az olasz élvonalban. A Manchester Unitedtól kölcsönvett játékos nem sokkal később majdnem gólpasszt adott a szintén csereként beálló Giampaolo Pazzininek, de Doni megszerezte előle a labdát.

Macheda a 81. percben aztán majdnem betalált: Koman indította Luciano Zaurit, aki beadta a labdát, és a vetődve fejelő csatár nem sokkal bólintott a kapu mellé.

A 84. percben aztán a Sampdoriának sikerült bevennie a Roma kapuját, és megint Juan hatalmas hibája kellett a hazaiak találatához. A brazil játékos Guberti elé passzolta a labdát, aki a rövid oldalon a kapuba pofozta azt (2–1).

Az utolsó pillanatokban aztán Stefano Lucchini és Daniele Gastaldello is megkapta a második sárga lapját a Sampdoriából, de az eredmény már nem változott, így Komanék megverték a Romát.

SAMPDORIA–ROMA 2–1
 

 

SERIE A 
19. FORDULÓ
Sampdoria–Roma 2–1 (Pozzi 58. – 11-esből, Guberti 84., ill. Vucsinics 18.)
KÉSŐBB
Parma–Cagliari  15.00
Chievo–Palermo  15.00
Fiorentina–Brescia  15.00
Cesena–Genoa  15.00
Catania–Internazionale  15.00
Milan–Udinese  15.00 (Tv: Digi Sport)
Bari–Bologna  15.00
Lazio–Lecce  15.00
Napoli–Juventus  20.45 (Tv: Digi Sport)

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Milan 18 12 3 3 30–13 +17  39
  2. Lazio 18 10 4 4 24–16 +8  34
  3. Napoli 18 10 3 5 27–20 +7  33
  4. Roma 19 9 5 5 27–24 +3  32
  5. Juventus 18 8 7 3 33–21 +12  31
  6. Palermo 18 9 3 6 32–22 +10  30
  7. Internazionale 16 7 5 4 23–15 +8  26
  8. Sampdoria 18 6 8 4 20–17 +3  26
  9. Udinese 18 8 2 8 23–21 +2  26
10. Genoa 17 6 4 7 13–15 –2  22
11. Parma 18 5 7 6 18–21 –3  22
12. Chievo 18 5 6 7 19–21 –2  21
13. Catania 18 5 6 7 16–22 –6  21
14. Bologna 18 5 7 6 17–24 –7  21
15. Cagliari 18 5 5 8 19–17 +2  20
16. Fiorentina 17 5 5 7 17–18 –1  20
17. Cesena 17 5 3 9 13–21 –8  18
18. Brescia 18 4 3 11 13–23 –10  15
19. Lecce 18 4 3 11 16–35 –19  15
20. Bari 18 3 5 10 12–26 –14  14

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
3 órája

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, Rúben Dias még négy évig a Cityé – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
16 órája

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
17 órája

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
23 órája

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
Tegnap, 12:05

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:51

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:23
Ezek is érdekelhetik