Serie A: Cannavarót nem lepte meg az Inter őszi gyengélkedése

Vágólapra másolva!
2010.12.05. 15:43
Fabio Cannavaro júniusban az arab emírségekbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő al-Ahlihoz igazolt, ám az olasz élvonal történéseit természetesen új otthonából is figyelemmel követi. A világbajnok védő szerint a Milan a scudetto legnagyobb esélyese, az Inter gyengélkedése pedig nem lepte meg.

„Kiegyensúlyozott a mostani szezon, nehéz kiemelni egy csapatot, ám úgy gondolom, a Milan nyerheti meg a bajnokságot. Mégpedig Zlatan Ibrahimovic megszerzése miatt, ő jelentheti a különbséget" – méltatta Cannavaro a Milan svéd csatárát.

„A Juve drasztikusan csökkentette keretének átlagéletkorát, így a torinóiaknak türelemre lesz szükségük, hogy a legjobbat kihozzák magukból. Az persze sajnálatos, hogy az Európa-ligában nem jutottak tovább – mondta a védő a Juventusról, majd rátért egy másik korábbi csapatára, az Interre. – A fekete-kékek krízise nem ért meglepetésként. Egy ilyen fantasztikus szezon után, amelyben sikerült nekik a triplázás, természetes, hogy a testnek és az agynak is szüksége van egy kis pihenőre. Ráadásul rengeteg sérülés is nehezíti a dolgukat."

Legfrissebb hírek

IFFHS: az Inter 56 év után először kapott ki nem európai csapattól

Minden más foci
2025.07.01. 14:27

A Fluminense kiejtette az Intert a klub-vb-n!

Klub-vb
2025.06.30. 23:05

Klubvilágbajnokság: a Manchester City csaknem fél évszázadnyi szünet után nyert újra a Juventus ellen

Klub-vb
2025.06.27. 13:05

Gilardino vette át Filippo Inzaghi helyét a Pisa kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.26. 19:59

Videó: óriási balhéval zárult a River Plate és az Internazionale meccse a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.26. 09:24

Klub-vb: kikapott és kiesett a River Plate

Klub-vb
2025.06.26. 07:33

Kerkez Milos számára nem ismeretlen a Liverpool edzőközpontja

Légiósok
2025.06.21. 16:49

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 18:41
Ezek is érdekelhetik