AS Roma: Adriano azt mondja, nem megy sehová

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.12.16. 11:55
Adriano, az AS Roma brazil támadója 2012-ig, szerződése lejártáig marad az olasz futballklubnál.

A csatár személyesen erősítette ezt meg, cáfolva a távozásáról keringő pletykákat, amelyek jó ideje arról szóltak, hogy visszatér szülőhazájába, ahová egyként csalogatja a Flamengo, a Palmeiras és a Corinthians is.

„Csak az számít, amit én mondok ez ügyben, márpedig nem megyek sehová, boldogan folytatom az AS Roma csapatánál" – nyilatkozta a Corriere dello Sport csütörtöki számában Adriano, akit nyáron igazoltak le a fővárosiak.

A feltételezés, hogy hazatér, azt követően erősödött fel újfent, hogy az utóbbi időben több mérkőzésen sem jutott játéklehetőséghez a 28 éves brazil futballista. Mellőzését részben sérülésével magyarázták, de tartós formahanyatlása állhat inkább a háttérben. Ami tény: az idén neki szavazták meg az úgynevezett Arany Szemetes-díjat, amelyet az a játékos kap meg minden esztendőben, aki a legkiábrándítóbb teljesítményt nyújtja az olasz bajnokságban.

A brazil támadó immár harmadik alkalommal „érdemelte ki" a Rai Radio 2 díját. A rádióállomás hallgatói 2006-ban és 2007-ben – még az Inter játékosaként – látták őt az itáliai pontvadászat legrosszabb labdarúgójának.

Legfrissebb hírek

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
7 órája

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
8 órája

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
2025.07.07. 13:19

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
2025.07.06. 07:08

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03
Ezek is érdekelhetik