Serie A: Leonardo árulásnak tartaná, ha a Roma edzője lenne

Vágólapra másolva!
2010.10.22. 15:57
A legutóbbi idényben a Milan vezetőedzőjeként dolgozó brazil Leonardo nem tartja időszerűnek, hogy a szintén az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Roma szakvezetője legyen, amint arról pletykálnak.

„Pillanatnyilag a múltam, a piros-feketéknél töltött időszakom megtagadásával érne fel, ha Olaszországban vállalnék munkát. Egyszer majd sor kerülhet ilyesmire, de most nem” – mondta a brazil sportember az esetleges római szerződéséről faggatózó Sky Sport 24-nek.

Eközben a Corriere dello Sport arról tudósított: a rosszul szereplő Roma jelenlegi szakvezetője, Claudio Ranieri zokon vette, hogy a klub nem cáfolta az elbocsátásáról, illetve a Leonardo szerződtetéséről napok óta keringő pletykákat.

Ranierit az sem nyugtatta meg egyértelműen, hogy a héten tartott krízisértekezleten Francesco Totti csapatkapitány kijelentette: „Azt akarjuk, hogy Ranieri velünk maradjon. El a kezekkel az edzőnktől! Megnyugtathatok mindenkit, hogy mindannyian mellette állunk.”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik