Juventus: Bastos megvételére csak keretszűkítés után van esély

Vágólapra másolva!
2010.08.08. 21:05
A Juventus labdarúgócsapatának számításai alapján a meglévő játékosállomány szűkítésével 60 millió euróhoz jutna a klub. A bevétel nagy részét a Tuttosport információ szerint a brazil válogatott Michel Bastos megszerzésére költené a klub.

A Juventus vezetői már korábban kijelentették, hogy szűkíteniük kell a keretet, mielőtt új játékosokat igazolnának. Christian Poulsen a Liverpoolba, míg Mauro Camoranesi a Birmingham Citybe tart. Zdenek Grygera állítólag szintén a Liverpoolé lehet, míg Albin Ekdal játékjogának a felét a Bologna veszi meg.

Tiago Mendes megvásárlása továbbra is gondot jelent az Atléticó Madridnak, ám ha mégis sikerülne tőle „megszabadulnia", akkor a távozókért kapott pénzzel, valamint a felszabaduló bérekkel együtt körülbelül 60 millió euróhoz jutna a torinói klub.

„Michel Bastos nagyon fontos számunkra, azonban a játékosainkért érkező ajánlatokat mindig meghallgatjuk" – mondta Bernard Lacombe, a Lyon ügyvezetője, aki nem tartja kizártnak azt sem, hogy az üzlet részeként megszerezzék a Juventustól Vincenzo Iaquintát vagy Mohamed Sissokót.

Legfrissebb hírek

Lyukas medencébe vizet tölteni: így megy tönkre egy BL-elődöntős futballcsapat

Francia labdarúgás
2025.07.22. 13:49

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
2025.07.11. 19:24

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14

Az UEFA súlyos pénzbüntetéssel sújtotta a Chelsea-t, a Barcelonát és az Olympique Lyont

Minden más foci
2025.07.04. 20:06

Klubvilágbajnokság: a Manchester City csaknem fél évszázadnyi szünet után nyert újra a Juventus ellen

Klub-vb
2025.06.27. 13:05

„Érthetetlen döntés...” – fellebbez kizárása ellen a Lyon

Francia labdarúgás
2025.06.25. 10:11

Adóssága miatt kizárták az Olympique Lyont a francia élvonalból

Francia labdarúgás
2025.06.24. 21:19

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12
Ezek is érdekelhetik