Inter: Benítezt első sajtótájékoztatóján Paul polipról is megkérdezték

Vágólapra másolva!
2010.07.12. 13:58
Rafa Benítez, az Inter néhány hete kinevezett vezetőedzője megtartotta első sajtótájékoztatóját Milánóban, amelyen elmondta, az a célja, hogy továbbra is nyerő csapat maradjon a fekete-kék együttes.

„A célunk, hogy továbbra is nyerő csapat maradjon az Inter, amilyen a mögöttünk hagyott szezonban volt. Ez a mentalitás fontosabb, mint a taktika. Szeretnék egységes csapatot létrehozni, amilyennel a Liverpoolnál is dolgoztam. Az olasz és a spanyol mentalitás keverékét szeretném létrehozni a klubnál. A következő napokban jobban megismerem a játékosokat. Ami Balotellit illeti, őt is szeretném személyesen megismerni" – mondta Benítez.

A spanyol szakember hazája tegnap kiharcolt világbajnoki címéről is ejtett néhány szót.

„Örülök a spanyol vb-győzelemnek, mivel ez fontos volt az ország számára. De sajnálom Sneijdert. Bízott a vb megnyerésében. A mögöttünk hagyott idényben megmutatta, mit tud" – jelentette ki Benítez, aki hozzátette, Angliában menedzser volt, ám Olaszországban vezetőedző lesz, így nem egyedül dönt majd az átigazolásokról.

Az egyik vicces kedvű újságíró arról is megkérdezte a spanyol trénert, hogy segítségül hívja-e Pault, a polipot ahhoz, hogy eldöntse, milyen játékosokat igazoljon a következő szezonra. Benítez vette a lapot, és azt válaszolta, a galiciai polipot kérdezi majd meg, amelyet a felesége főz meg.

A spanyol szakember egyébként Filkor Attila esetleges AC Milanba igazolásának ügyéről nem nyilatkozott.

Legfrissebb hírek

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
8 órája

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
11 órája

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22

Labdarúgás: itthon játssza az Eb-selejtezőket az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.11.06. 11:30

Az Inter megszenvedett a Kajrattal, de hibátlan maradt a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 22:56

Labdarúgás: Átrok Zalán már három gólt szerzett az élvonalban

Utánpótlássport
2025.11.05. 19:39

Debrecenben zárul a 2025-ös őszi idény

Labdarúgó NB I
2025.11.05. 15:38
Ezek is érdekelhetik