Inter: Moratti szerint már kedden bejelenthetik Benítez érkezését

Vágólapra másolva!
2010.06.07. 21:04
null
Rafa Benítezt kedden mutathatják be az internél (Fotó: Action Images, archív)
Kedden hivatalosan is bejelenthetik, hogy Rafael Benítez lesz az Internazionale új vezetőedzője. Ezt Massimo Moratti, a milánói klub elnöke mondta hétfőn.

„Elhárult minden akadály. Nagyjából mindenben megállapodtunk egymással, holnap talán már hivatalosan is bejelenthetjük a szerződéskötést" – nyilatkozta Moratti az ANSA hírügynökségnek.

A spanyol szakember múlt héten távozott közös megegyezéssel a Liverpooltól, amelyet öt éven át irányított. Az Internél a Real Madridhoz távozó portugál José Mourinho örökébe léphet.

Az Inter elnöke hétfőn azt is elmondta, véleménye szerint Benítez a legmegfelelőbb ember Mourinho pótlására, vele a csapat képes lehet megismételni a most befejeződött szezon eredményeit, mely során a bajnoki cím és az Olasz Kupa mellett a Bajnokok Ligájában is csúcsra ért a milánói gárda.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik