Inter: Aquilani és Lucas 24 millió fontért érkezhet Liverpoolból

Vágólapra másolva!
2010.06.13. 11:46
Ugyan hivatalosan csak jövő kedden mutatják be Rafa Benítezt, az olasz Inter új vezetőedzőjét, az angol sajtó már azt találgatja, hogy a szakember kiket vihet magával Liverpoolból. A hírek szerint Alberto Aquilani és Lucas is Milánóba költözhet.
Angol sajtóhírek szerint a Liverpoolból távozó menedzser, Rafa Benítez Alberto Aquilanit és a brazil Lucast is magával vinné új csapatához, az Interhez.

Mindkét futballista Beníteznek köszönheti, hogy a Liverpoolhoz került, így nem meglepő, hogy a spanyol a jövőben is számítana rájuk. Lucas 2007-ben a Gremiótól, Aquilani 2009-ben a Romától került a „vörösökhöz”, de utóbbi az elmúlt szezon jelentős részében sérült volt.

A hírek szerint az Internek csaknem 24 millió fontot kellene fizetnie a két futballistáért.

Legfrissebb hírek

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
11 órája

Görög óriásklub vezetőedzője lett Rafa Benítez

Minden más foci
2025.10.24. 12:03

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:53

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53

Kiütés: az Inter vette el az újonc Cremonese veretlenségét a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.10.04. 20:00

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51
Ezek is érdekelhetik