Lazio: 30 év alatt 21-szer klubot váltó edző érkezhet

Vágólapra másolva!
2010.02.08. 16:58
Claudio Lotito klubelnök bizalma megrendült Davide Ballardini vezetőedzőben, és Edy Reja elcsábításán munkálkodik – írja a Corriere dello Sport.

A Serie A 18. helyén szerénykedő Lazio elnöke már felvette a kapcsolatot a Hajduk Splitnél dolgozó Edy Rejával, ám hivatalos megállapodásról egyelőre éppúgy nincs szó, mint Davide Ballardini vezetőedző elbocsátásáról.

A római csapatnak amúgy is először a Hajdukkal kell megegyeznie, hogy elengedje a 64 éves szakembert. Ha a horvát klub erre nem hajlandó, akkor Lotito állítólag a korábban az Empolit és a Parmát irányító Luigi Cagnival venné fel a kapcsolatot.

A szlovén felmenőkkel is bíró, ám olasz állampolgár Reja igazi vándormadár: edzőként 30 év alatt 21-szer váltott klubot. A splitieket is csak augusztus óta irányítja, ám előtte a Napolinál nem kevesebb mint négy évet töltött el – elsősorban eme időszak sikerei láttán szerződtetné Lotito.

Davide Ballardini eközben kijelentette: nem foglalkozik a menesztéséről szóló pletykákkal, dolgozik tovább.

Legfrissebb hírek

A BL-szereplés kivívásától függhet Igor Tudor sorsa a Juventusnál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
6 órája

Serie A: unalmas döntetlent játszott Bolognában a Juventus

Olasz labdarúgás
20 órája

A Pisa 34 év után tért vissza az olasz élvonalba

Olasz labdarúgás
21 órája

Dovbik fejese döntött, a Roma legyőzte a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
22 órája

Halálra késelték az Atalanta egyik szurkolóját

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:41

Serie A: Dia gyors góljával győzött a Lazio Empoliban

Olasz labdarúgás
Tegnap, 14:46

Az Inter győzött a Verona ellen, és tapad a Napolira

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 22:36

Serie A: ismét győzött, és nagyon közel került a bajnoki címhez a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 20:06
Ezek is érdekelhetik