Lúcio három évig az Interben folytatja pályafutását

Vágólapra másolva!
2009.07.16. 12:41
A Bayern München a hivatalos honlapján tette közzé, hogy Lúcio az Internazionaléban folytatja a pályafutását. A német klubnál öt évet eltöltő brazil védő három évre ír alá az olasz csapathoz.
Lúcio az Interben folytatja
Lúcio az Interben folytatja
Fotó: Action Image (archív)
Lúcio az Interben folytatja
Lúcio az Interben folytatja
Lúcio az Interben folytatja
Fotó: Action Image (archív)
Lúcio az Interben folytatja

A Bayern München csütörtökön a hivatalos honlapján jelentette be, hogy elválnak a klub és a világbajnok védő, Lúcio útjai. A brazil válogatott kapitánya és a bajorok közös megegyezéssel döntöttek a váltás mellett, noha a futballista szerződése 2010 júniusáig szólt. Ezt Uli Hoeness menedzser is megerősítette egy sajtótájékoztatón.

A Bayern honlapja arról is beszámol, hogy Lúcio az olasz bajnok Internazionale színeiben folytatja a pályafutását: a 31 éves játékos három évre szóló szerződést köt a fekete-kékekkel. Az átigazolási díj nagyságát a két érintett egyesület nem hozta nyilvánosságra.

„A két klub mindenben megegyezett egymással, és Lúcio is egyezségre jutott a milánóiakkal” – közölte Hoeness, mielőtt a Bayern elutazott volna a donaueschingeni edzőtáborba. A sportvezető hozzátette, Lúcio az elkövetkező napokban átesik az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, és azt követően írja alá a szerződését.

„A Konföderációs Kupa után Lúcio kijelentette, hogy el akarja hagyni a Bayernt, ha egy nagy klub bejelentkezik érte” – mesélt az előzményekről a menedzser, aki elmondta, sajnálja a játékos távozását, aki fantasztikusan teljesített a Münchenben töltött öt éve alatt.

Lúcio 2004 nyarán igazolt Münchenbe a Bayer Leverkusentől. Az elmúlt öt szezonban 144 Bundesliga-mérkőzésen lépett pályára a rekordbajnok mezében, és ezeken hét gólt szerzett. 2005-ben, 2006-ban és 2008-ban a bajnokságot és a Német Kupát is megnyerte a Bayernnel.
Legfrissebb hírek

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Thomas Müller folytatja a pályafutását – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.22. 16:04

Két játékos Bergamóból, kettő Parmából, ez az interes sikerrecept?

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 12:47

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2025.07.08. 22:58

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2025.07.07. 22:36

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
2025.07.06. 16:12

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
2025.07.06. 09:39
Ezek is érdekelhetik