Nem bírt egymással a Milan és a Juventus a San Siróban, 1–1 a vége

Vágólapra másolva!
2009.05.10. 22:36
Küzdelmes első félidőt követően két gólt és 1–1-s végeredményt hozott az olasz bajnokság 35. fordulójának rangadója, a Milan–Juventus mérkőzés. Clarence Seedorf az 57. percben a hazaiaknak szerzett vezetést, néhány percre rá azonban Vincenzo Iaquinta közelről fejessel egyenlített, így tovább tart a két csapat versenyfutása a Serie A-ban a második helyért.

Az már a délutáni mérkőzések során eldőlt – az Internazionale Chievo elleni döntetlenje után –, hogy a Milan-Juventus meccsnek nem lesz „plusztétje”, hiszen a fekete-kékek bizonyosan bajnoki címe a rangadó eredményétől függetlenül nem válhatott biztossá.

DEL PIERO 600. MECCSE A JUVÉBAN

600. mérkőzésén öltötte magára a Juventus mezét a „zebrák” csapatkapitánya, Alessandro Del Piero: a torinói együttes csillaga az első olyan labdarúgó, aki átlépte ezt a „mágikus” határt.

A támadó 1993. szeptember 12-én, a Foggia ellen 1–1-es döntetlennel záruló bajnokin húzhatta magára először a zebracsíkos mezt. Azóta Del Piero öt bajnoki címet és egy-egy Bajnokok Ligáját, illetve Interkontinentális Kupát nyert az „Öreg Hölggyel”.

Del Piero a jelenleg is aktív, Olaszországban játszó futballisták közül a harmadik helyen áll az egy klub színeiben lejátszott mérkőzések számát tekintve: Paolo Maldini 896 meccsen szerepelt a Milanban, míg az argentin Javier Zanetti 642 alkalommal húzta már magára az Inter fekete-kék szerelését.
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott a két második helyért küzdő csapat között. Az elsősorban Kaká és Filippo Inzaghi révén veszélyeztető Milan többet birtokolta a labdát, ám a Juve előtt több ígéretes lehetőség adódott. A kapusoknak – az egyik oldalon Zeljko Kalacnak, a másikon Gianluigi Buffonnak – viszont keveset kellett közbeavatkozni.

A Juve abszolút a biztonságra törekedett, mintha Claudio Ranieri azzal a kéréssel küldte volna pályára övéit – egyébként a 600. meccsére küldő Alessandro Del Piero nélkül a kezdőben –, mint akinek tökéletesen megfelelő a gól nélküli iksz.

A második félidő mozgalmasabban indult, a Juve is többet fektetett a támadásokba, ez pedig meg is bosszulta magát. Egy gyors kontratámadás végén Filippo Inzaghi futott el a bal oldalon, tökéletesen játszott Massimo Ambrosi elé, akinek lövése azonban messze elkerülte volna a kaput, ám Clarence Seedorf remekül érkezett, és közelről a hálóba passzolta a Milan vezető gólját. 0–1

Nem sokáig örülhettek azonban a piros-feketék, ugyanis három perc múlva a Juve egyik legjobbja Vincenzo Iaquinta érkezett a legjobb ütemben a középpályára visszatérő Mauro Camoranesi beívelésére, és a közelről Kalac kapujába fejelt. 1–1

A folytatásban is izgalmasabb volt a mérkőzés, mint az első játékrészben, ám igazán nagy lehetőség kevés alakult ki. Favalli kiállítása miatt a hajrában emberelőnybe került a Juve, azonban a „zebrák” ebben a rövid időben már nem tudtak élni a lehetőséggel, sőt a Milannak volt több helyzete. A mérkőzés így elsősorban Alessandro Del Piero 600. Juve-mezben történő pályára lépése miatt marad emlékezetes.

SERIE A


Helyszín: Milánó, San Siro
Nézőszám: 85 700
Játékvezető: Orsato
Asszisztensek: Niccolai, Papi

A KEZDŐCSAPATOK
AC MILAN JUVENTUS
1 Kalac 1 Buffon
15 Flamini 21 Grygera
3 Maldini 33 Legrottaglie
19 Favalli 3 Chiellini
18 Zambrotta 29 De Ceglie
21 Pirlo 32 Marchionni
32 Beckham 6 C. Zanetti
23 Ambrosini 18 Poulsen
10 Seedorf 16 Camoranesi
22 Kaká 8 Amauri
9 F. Inzaghi 9 Iaquinta
Vezetőedző: Carlo Ancelotti Vezetőedző: Claudio Ranieri

Gólszerző: Seedorf (57.), ill. Iaquinta (60.)
Csere: Beckham h. Pato (67.), Inzaghi h. Ronaldinho (75.), Seedorf h. Senderos (88.), ill. De Ceglie h. Zebina (73.), Amauri h.Del Piero (75.)
Sárga lap: Beckham (4.), Favalli (25.), Maldini (66.), ill. Poulsen (64.), Chiellini (66.)
Kiállítva: Favalli (85.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik