Olaszország: Paolo Maldini behívná a válogatottba Amaurit

Vágólapra másolva!
2009.03.27. 18:02
Címkék
Bár korábban többen is – Luca Toni és Gennaro Gattuso – szóvá tették, hogy ellenzik Amauri beválogatását az olasz válogatottba, Paolo Maldini, az AC Milan veterán védője szívesen látná őt az nemzeti csapatban.
„Nagy versenytársaink, Franciaország, Hollandia, Spanyolország és Németország is szerepeltettek már olyan labdarúgót válogatottjukban, akik kettős állampolgárságúak voltak, tehát miért lenne probléma Amuri beválogatása a nemzet csapatba” – kezdte olasz újságíróknak adott nyilatkozatát Paolo Maldini. „Nem szabad elfelejtenünk, hogy az Argentínában született Mauro Camoranesivel a sorainkban nyertük meg a 2006-os világbajnokságot. Amauri jó játékos, és értékes tagja lehet a squadra azzurrának” – nyilatkozta a 40 éves Maldini.A Juventust erősítő, 28 esztendős Amauri Brazíliában született, olasz felmenői vannak, és már az olasz állampolgárságot is megkapta, ám eddig még egyik ország válogatottjában sem szerepelt.
Legfrissebb hírek

Serie A: a Fiorentina óriási szabadrúgásgóllal egyenlített

Olasz labdarúgás
2014.02.24. 21:05

Serie A: parmai gólok foglalták keretbe a Livorno elleni meccset

Olasz labdarúgás
2014.01.11. 20:01

Parma: a Juve korábbi csatára 2016-ig hosszabbított

Olasz labdarúgás
2013.05.22. 13:23

Amauri a Lazióban? – Non mollare mai

Népsport
2013.05.03. 23:03

Serie A: Amauri egy év után visszatért a Parmába

Olasz labdarúgás
2012.07.02. 22:11

Juventus: Felipe Melo után küldhetik az olasz-brazil támadót

Olasz labdarúgás
2011.07.24. 17:32

Juventus: Amauri zaklatottan megy, de hiszi, Parmában szárnyalni fog

Olasz labdarúgás
2011.02.01. 13:01

Juventus: Matri a torinóiaké, így Amauri megy a Parmához

Olasz labdarúgás
2011.01.31. 17:56
Ezek is érdekelhetik