AC Milan: Zambrotta szerint gyorsan ki kell javítani a hibákat

Vágólapra másolva!
2009.02.28. 22:27
Az AC Milan hazai pályán elért 2–2-es döntetlenje azt jelentette, hogy az olasz klub a Werder Bremennel szemben búcsúzott az idei UEFA-kupa-sorozattól. A csapat világbajnok védője, Gianluca Zambrotta egy interjúban elmondta, hogy ő is csalódott, de a hibákat gyorsan ki kell küszöbölni.
„Az egész együttes nagyon csalódott a tegnap este miatt. Nem sikerült megfelelnünk az elvárásoknak, pedig mindent megtettünk a győzelemért. Most már haladunk és dolgozunk tovább, hiszen még nincs vége a bajnokságnak, és a továbbiakban is kitartunk Carlo Ancelotti mellett, mert együtt kell a szezon végéig teljesítenünk a kitűzött célt, ami az első három pozíció valamelyikének megszerzése. Nem szabad, hogy mentálisan mélypontra kerüljünk. Átnézzük, hogy mi az, amiben eddig hibáztunk, és ezeket minél előbb kijavítjuk, hogy a jövőben elkerüljük őket” – nyilatkozta a 32 éves védő az olasz klub hivatalos honlapjának, az acmilan.com-nak.
Legfrissebb hírek

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

„Teljesen abszurd” – Adrien Rabiot a Milan Ausztráliába költöztetett bajnokijáról

Olasz labdarúgás
2025.10.08. 09:00

A Milan büntetőt rontott, a Juve sorozatban harmadszor ikszelt

Olasz labdarúgás
2025.10.05. 22:58

Pulisic volt a Milan nyerőembere az Udinese otthonában

Olasz labdarúgás
2025.09.20. 22:42

Több mint fél évszázada fennálló rekordot döntött meg Modric a Bologna elleni meccsen

Olasz labdarúgás
2025.09.15. 09:42

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00
Ezek is érdekelhetik