Derbire hangolva, avagy Beckham-lesen jártunk Milánóban

Vágólapra másolva!
2009.02.09. 15:34
Másról sem szólnak az utóbbi hetek Olaszországból érkező hírei, mint hogy mi lesz David Beckham sorsa. Azaz a Los Angeles Galaxy és a Milan között köttetett, március 9-ig érvényes kölcsönszerződés lejárta után is Európában maradhat-e az ismét a válogatottba vágyó angol játékos. A piros-feketék 32-ese érez még magában erőt, hogy az amerikai cirkusz helyett az európai hadszíntéren vitézkedjen, a Milan pedig elsősorban a játékos marketingértékét szeretné kiaknázni. Minket is a Beckham-faktor vonzott az északolasz városba.
Szabó Péter Ádám
Szabó Péter Ádám

Az időjárás Beckhamnek kedvez, az eső ugyanis angol módi szerint szinte egész nap könyörtelenül zuhog. Az olaszok meccsre járási kedvét ez bizonyosan negatívan befolyásolja, mert néhány órával a kezdés előtt nem igazán rohamozzák a San Siro előtt felállított ajándékboltokat és sülthús-árusokat, no de tegyük hozzá rögtön, a sereghajtó Reggina az ellenfél.

Ez a meccs tényleg az a kategória, amelyet a kötelező győzelmeknek nyitottak, itt és most mindenki biztos a sikerben. (Még a stadion egyik Inter-szurkoló biztonsági őre is: amikor bemondják, hogy nyertek Leccében Ibrahimovicék, örömében elkottyantja magát, ő bizony a város kék-fekete részéhez tartozik.)

milano


Derby della Madonnina

Noha még mindkét csapat előtt állt egy leküzdendő ellenfél, a napi sajtó szinte csak a (jövő) hétvégi derbi felvezetéseként tekintett a fordulóra. Olaszországban az év meccse az Inter–Milan, függetlenül attól, hol állnak a csapatok a táblázaton. Vasárnap pedig egyenesen élet-halál meccs lesz, hiszen mindketten a scudettóért hajtanak.

A lapok legkevesebb nyolc oldalon foglalkoznak a találkozóval, beharangozókkal, szakértői véleményekkel, sztárinterjúkkal – egy héttel a kezdősípszó előtt! Képzelhetjük, mi lesz a Derby della Madonnina után… (Az olaszok csak így emlegetik a találkozót, a város főterén álló dóm tetején lévő Szűz Mária-szobor miatt.)

A Milan saját rádiójában néhány órával a kezdés előtt telefonon beszélgettek Marek Jankulovskival, aki a frappáns „Hogy vagy?” kérdésre az egykori újpesti csatárt emlegette (Bene, Bene…), az esti meccsről viszont elmondta, fokozottan koncentrálniuk kell majd. „Azért lesz különösen nehéz, mert ha találnak egy gólt a vendégek, csapat legyen a talpán, amely fordítani képes a sündisznóként védekező déliek ellen!” – szól magyarul a lényeg a védő szájából.

Szóval a bajnokaspiráns a tök utolsó ellen. Mi ez, ha nem fix egyes?! Főleg a kezdőcsapatokra pillantva. Kaká, Pato, Ronaldinho, no és David Beckham. Sevcsenko csak azért nem kezd, mert apróbb sérülés gyötri, Inzaghi és Seedorf pedig a padon vár bevetésre. Igazi sztárparádé.

De nemcsak a gyepen, hanem a lelátón is. Ahogy beszállunk a lelátóra felsüvítő liftbe, országos Milan-szurkoló barátomnak egyből megakad a szeme egy bajszos öregúron, aki nem más, mint a csapat élő legendája, a Milan Channel kultikus kommentátora, Tiziano Crudeli.

milano


A riporter arról (is) híres, mekkora őrületet kreál a gárda találkozóiból. Folyamatosan kamera mutatja, ahogy önkívületi állapotban tombol minden Milan-gólnál, amikor pedig a kedvenc kapus kapitulál, könnyek szöknek a szemébe, és olyan tragédiát él meg, mint még a legfanatikusabbak sem. Az interneten terjedő videóban klasszikussá nemesedett, ahogy az Inter–Milan derbin a poklok poklából a mennyországig emelkedik csapatával együtt…



Megkopott, elázott

Már a bemelegítéstől kezdve együtt él a játékkal, és ő is hallhatja, amint David Beckham nevét az ultrák már az első labdaérintésénél skandálni kezdik. Talán a szakadó eső miatt, de a stadionban mindössze 53 182 fizető néző foglal helyet. A profizmusra jellemző, hogy már a találkozó alatt pontos statisztikát hordanak körbe a napi bevételről, amelyből világosan kiderül, hogy 949 243 eurót és 71 centet kasszíroztak, mellesleg pedig a kivetítőn a találkozó alatt is állandóan a szponzorok vásárlásra ösztönző filmecskéi mennek (értsd: reklámok).

A találkozó aztán úgy kezdődik, ahogy azt a „szakértők” jövendölték: Milan-nyomás, érkeznek Beckham (pék)mester kiflijei, majd fél óra után egy kontra végén vezetéshez jut a Reggina, amellyel csak még nagyobb hazai nyomást indukáltak.

Hiába azonban minden: Ronaldinho és Kaká kioltja egymást, nem jönnek be a hazai megoldások, és a vendégek csak még bátrabbak lesznek a siker kapujában. Beckham hiába játszik ezúttal is a legnagyobb alázattal, a varázslat és a gólpasszok most elmaradnak, ennek ellenére óriási szívvel bizonygatja magának, Ancelottinak és Capellónak is, hogy szükség van még rá a Milannál és Angliában, legalábbis a válogatottnak mindenképpen. Ancelotti nem mer a legnagyobb sztárokhoz nyúlni, inkább Ambrosinit cseréli le, de amikor már nincs mit tenni, Ronaldinhót muszájból csak lekapja.

A csúszós fű sem a támadó szellemű együttesnek kedvez (mintha az égiek is a Milan bajnoki címét siratnák), és már Beckham sármja sem a régi. Az angol szépfiúnak nem sikerült meghatnia a találkozó női asszisztensét, Cristina Cinit: a hölgy olyan helyzetben is lendítette zászlóját, amikor a lelátóról tisztán úgy tűnt, nem volt les a szélső indításánál.



Lenn délen

A vendégek teljesen feladták a támadások lehetőségét, védekezésben és időhúzásban azonban remekeltek. Színészkedtek, reklamáltak és hisztériáztak, akárhányszor csak lehetőségük volt rá, de olyan bicskanyitogató stílusban, hogy arra a 300 vendégdrukker kivételével az egész stadionnak végig fülsiketítő fütty volt a reakciója.

Kaká büntetője után a vendégeknek sikerült is kihúzniuk a döntetlent, így nyolcpontos hátrányban várhatja a derbit a Milan – de annak tudatában, hogy idén egyszer már sikerült legyőzniük a városi riválist. Amíg Ancelottit az exkluzív jogokkal rendelkező SkyTv riportere faggatta, körülbelül 85-ször játszották vissza Ibrahimovic néhány órával korábban történt leccei esetét, amikor is a játékvezető nem adott büntetőt az Internek. Mellesleg a jövő heti másik főszereplő, a kék-fekete együttes ettől függetlenül simán nyert.

A sajtótájékoztatón Nevio Orlandi influenzájára panaszkodott, a megszerzett pontot pedig roppant fontosnak minősítette, más kérdés, hogy ezzel is csontutolsók maradtak. Carlo Ancelotti aztán egykedvűen válaszolgatott az újságírók kérdéseire, és elsősorban Kaká elvesztése miatt bánkódott (a brazilt kórházba kellett szállítani már a meccs alatt), de a neki szegezett kérdésekre és a nyolcpontos különbség emlegetésére is csak a vállát vonogatta.

Visszaindultunk a városközpontba, s nem sokkal később, hajnali háromnegyed kettő körül megvettük az aznapi újságot, címlapon a milánói csapatok eredményeivel! És nem mi voltunk az elsők! A több mint tízoldalas, minden igényt kielégítő összeállítás és beszámoló mellett a hangsúly már ismét a jövő heti derbin volt.

Mi lesz itt a jövő héten?!

milano
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik