Kakának különleges volt 2008, az új évben pedig ismét Aranylabdát szeretne

Vágólapra másolva!
2009.01.03. 13:01
Az AC Milan aranylabdás középpályása, Kaká Dubaiban tölti az új év első napjait, mivel Carlo Ancelotti, az együttes vezetőedzője az Egyesült Arab Emírségekbe vezényelte csapatát edzőtáborozni. Kaká azonban – úgy tűnik – szereti a közel-keleti államban tölteni az év ezen szakaszát.
Kaká örömmel készül 2009-re
Fotó: Imago
Kaká örömmel készül 2009-re
Kaká örömmel készül 2009-re
Fotó: Imago
Kaká örömmel készül 2009-re
„Jó visszatérni ide immár a második évben – nyilatkozott Kaká, akinek klubja az előző szezonban is Dubaiban töltötte a január egy részét. – Mindennap együtt van a csapat, mindent együttesen csinálunk, és ez jó, mert erősebb közösséggé válunk.”

Kaká szerint ez segítheti őket, hogy javítsanak teljesítményükön, hiszen a 2008-as esztendő nem volt a legjobb Milánó piros-fekete részén. „Talán nem leszünk olyan jók, mint 2007-ben, de javítani akarunk” – jósolt a brazil középpályás.

Az aranylabdás a sikertelenség ellenére pozitívan értékelte a 2008-as esztendőt, igaz, az elmúlt évben elsősorban a pályán kívül érték nagy örömök a futballistát. „A 2008-as különleges év volt számomra a fiam születése miatt. Mint futballista nem ünnepelhettem olyan sikereket, mint korábban, de amúgy kitűnő esztendő volt.”

Kaká újévi jókívánságként a következőket mondta: „Sikereket kívánok a Milannak! Remélem, hogy 2009 tele lesz győzelmekkel. Kívánom, hogy a bajnokság második felében jobbak legyünk, mint az ősszel. Tárgyakban megfogalmazva scudettót és UEFA-kupát szeretnék. Ami magamat illeti, remélem, hogy sikerül meglőnöm a 100. milánói gólomat, és talán jó lenne eltölteni egy napot Párizsban valamikor decemberben” – mondta Kaká 2007 végére utalva, amikor a francia fővárosban megkapta az Aranylabdát.”
Legfrissebb hírek

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
2025.07.26. 17:17

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! – tényleg tévedésből igazolt a Milan?

Minden más foci
2025.07.26. 12:02

A Premier League-ből igazolt balhátvédet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.07.24. 12:10

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.07.11. 08:29

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

Keleti királyok: Masopust, Jasin, Albert, Blohin, Belanov

Népsport
2025.06.29. 10:32

Luís Figo szerint Vitinha az Aranylabda egyik esélyese

Minden más foci
2025.06.26. 11:11

Kerkez Milos számára nem ismeretlen a Liverpool edzőközpontja

Légiósok
2025.06.21. 16:49
Ezek is érdekelhetik