Nem sikerült Lippi visszatérése, döntetlen az osztrákok ellen

Vágólapra másolva!
2008.08.21. 00:05
Címkék
Első mérkőzését játszotta az olasz válogatott a nyári Európa-bajnokság óta, amelyen még Roberto Donadoni ült a squadra kispadján – most pedig már Marcello Lippi. Nemcsak ő debütált azonban, hanem az osztrák kispadot elfoglaló cseh szakember, Karol Brückner is, és egyikük sem lehetett felhőtlenül boldog a 90 perc lefújása után.
Janko (pirosban) szerezte a második osztrák gólt
Fotó: Reuters
Janko (pirosban) szerezte a második osztrák gólt
Janko (pirosban) szerezte a második osztrák gólt
Fotó: Reuters
Janko (pirosban) szerezte a második osztrák gólt
Az olaszok rég látott felállásban vették fel a harcot: három csatárral támadták a hangsúlyt a védekezésre helyező osztrákok kapuját, akiknél mindössze Jankót titulálhatjuk klasszikus csatárnak.

Na és mi történik ilyen helyzetekben a futball örök törvénye szerint? Hát persze, hogy az a válogatott lő gólt, amelyik inkább védekezik vagyis az osztrák, miközben a másik, vagyis nyílt sisakkal rohamozó olaszok mindent kihagytak.

A talján rohamok közé ékelt egyetlen osztrák attak góllal zárult: Pogatetz volt eredményes az első negyedóra végén, aztán tovább folytatódott az olasz nyomás. A félidő vége előtt öt perccel aztán érkezett Janko és megduplázta az osztrák előnyt.

A hazaiak azonban még az első játékrészben szépíteni tudtak, bár a „gólt lövettek az osztrákok velük” kifejezés ez alkalommal jobban megállja a helyét, miután egy gyengécske beadást Stranzl igyekezett kivágni, de éppen Gilardinót találta el, akiről a hálóba pattant a labda.

A második 45 perc úgy kezdődött, ahogy az első, nagy olasz fölénnyel, de az osztrák gól negyedóra után ez alkalommal elmaradt – habár ez nézőpont kérdése. Történt ugyanis, hogy az osztrákokhoz csereként beálló Özcan kapus Zambrotta nem túl jól sikerült beadása után ki akarta öklözni a labdát. Ehelyett a saját kapujába bokszolta azt, 2–2.

A hátralévő félórában ugyan még mindkét szakvezető próbálta cserékkel megújítani csapata játékát, ám újabb gól már nem született, vagyis maradt a 2–2-es döntetlen.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

VÉGEREDMÉNY
Olaszország–Ausztria 2–2 (1–2)
G.: Pogatetz (15.), Janko (39.), ill. Gilardino (45.), Özcan (67., öngól)
Legfrissebb hírek

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
1 perce

Konferencialiga-selejtező: Szófiában vezet meccset Bognár Tamás és csapata

Európa-konferencialiga
1 perce

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
20 perce

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
1 órája

NB II: Kecskeméti TE–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem sikerült befektetőt találni, csődbe ment a patinás francia klub

Francia labdarúgás
2 órája

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
2 órája

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik