Lehetséges, hogy Kakáék mégsem maradnak le a Bajnokok Ligájáról

Vágólapra másolva!
2008.06.04. 12:57
Az AC Milan háza táján talán még mindig nem emésztették meg a gyengén sikerült 2007-08-as szezont, és azt hogy lecsúsztak a Bajnokok Ligája-szereplésről. Vagy mégsem? A csapat megerősítésén és megfiatalításán dolgozó vezetők előtt most újra megcsillant a remény, hisz a CSZK Szófia anyagi gondjai miatt lehet, hogy nem kapja meg az induláshoz szükséges licencet, ebben az esetben pedig a legmagasabb UEFA együtthatóval rendelkező, de az indulásról lemaradó csapat kap rajtjogot.
Kaká és a Milan talán a BL-ben is szerepelhet a következő szezonban
Fotó: Action Images
Kaká és a Milan talán a BL-ben is szerepelhet a következő szezonban
Kaká és a Milan talán a BL-ben is szerepelhet a következő szezonban
Fotó: Action Images
Kaká és a Milan talán a BL-ben is szerepelhet a következő szezonban

Nincs Bajnokok Ligája az AC Milan nélkül! A szezon folyamán nemcsak a klub játékosai, szurkolói és vezetői hangoztatták a fenti mondatot, hanem a futballtársadalom nagy része is. Ennek ellenére a „piros-feketék” hiába kapaszkodtak, nem csípték meg a negyedik helyet a Serie A-ban, így elméletileg nem indulhatnának a legrangosabb európai kupasorozatban.

Ennek ellenére elképzelhető, hogy mégsem kell a 2007-es BL-győztesnek a következő szezonban szégyenszemre „csak” az UEFA-kupában indulnia.

A legfrissebb hírek szerint ugyanis a CSZKA Szófia nyakig ül az adósságban, mind az állam, mind bankok, mind privát hitelezők felé. Különböző források szerint 500 ezer és 3 millió euró közötti tartozást halmoztak fel, ezért elképzelhető, hogy sem a helyi, sem pedig a nemzetközi szövetség nem adja meg az indulási jogot.

A Bolgár Labdarúgó-szövetség licencadó bizottságának elnöke, Krasin Krustev kijelentette, hogy a fővárosi klub nem teljesíti az UEFA által, a BL-indulással szemben támasztott szigorú feltételeket, és erről már értesítette is az európai szövetség illetékes szervét.

Olasz internetes futballoldalak tájékoztatása szerint elképzelhető, hogy ezúttal nem a nemzeti bajnokságban a kizárt együttes mögött végző csapat, hanem a legmagasabb UEFA-együtthatóval rendelkező, de az indulásról lemaradó európai csapat kap rajtjogot. Ez az együttes pedig a Milan lenne.

Az ügy természetesen még nincs lefutva, a CSZKA elnöke, Alekszandar Tomov – akit a szurkolók a kialakult helyzetért elsősorban felelőssé tesznek – próbálja nyugtatni a kedélyeket: egy keddi sajtótájékoztatót követően kijelentette, hogy a klub helyzete rendeződni látszik és fellebbez a licenc visszavonása ellen.

Amennyiben a bolgár klub valóban nem kapja meg a rajtjogot a Bajnokok Ligája következő kiírásában, a Milan „beugrásával” öt azonos nemzetből származó csapat is indulhat a trófeáért.
Legfrissebb hírek

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50
Ezek is érdekelhetik