A városi rangadón elszenvedett vereség okát keresik az Internél

Vágólapra másolva!
2008.05.04. 22:36
A milánói derbi után a sajtó össztüzébe kerültek az Inter vezetői: az újságírók Roberto Mancinit, majd az elnököt, Massimo Morattit faggatták a rangadón elszenvedett vereség okáról, ezt követően pedig két játékosnak, Javier Zanettinek és Patrick Vieirának kellett "magyarázni a bizonyítványát"
Filippo Inzaghi (balra) ezúttal az Internek is betalált
Fotó: Reuters
Filippo Inzaghi (balra) ezúttal az Internek is betalált
Filippo Inzaghi (balra) ezúttal az Internek is betalált
Fotó: Reuters
Filippo Inzaghi (balra) ezúttal az Internek is betalált

A tréner a meccs elemzése közben természetesen kitért a második gól vízválasztó szerepére is.

„Az első félidőben jobban játszott a Milan, mi nem koncentráltunk eléggé. Aztán jött a két gól, ami nagyon elkeserített. Ráadásul a második a mi figyelmetlenségünknek volt köszönhető. Nem szoktunk ilyen buta hibákat elkövetni.”

Massimo Moratti, az Internazionale elnöke is megszólalt a meccsel kapcsolatban.

„Sajnos a meccs elején máshol voltunk fejben, és csak a második félidőben kezdtünk el játszani. Igazi, harcos rangadó volt.”

A vezetőség mellett, természetesen a játékosokat is megkérdezték a mérkőzést követően. Először Javier Zanetti beszélt a találkozóról.

„Nem szabad, hogy elkeserítsen minket az eredmény, a következő meccsre kell koncentrálnunk. Az első játékrészben jobb teljesítményt nyújtott ellenfelünk. A folytatásban már egyre jobban játszottunk, de sajnos ez kevés volt az egyenlítéshez. Nem lett volna szabad ekkora előnyt adni a Milannak.”

„Most a legfontosabb, hogy megfelelően felkészüljünk a Lazio elleni kupa-elődöntőre, majd a Siena ellen, hazai közönség előtt kellene megszerezni a bajnoki címet.” – fejezte be értékelését Zanetti.

Vieira igen önkritikusan vélekedett derbin mutatott játékáról.

„A Milan remekül játszott, nem tudtuk velük felvenni a kesztyűt, görcsösen játszottunk. A második gól előtt sajnos hibát követtem el. Utána mindent egy lapra feltéve próbáltunk egyenlíteni, sajnos sikertelenül.”

„A Siena elleni találkozó rendkívül fontos lesz. Szép ajándék lett volna a szurkolóinknak, ha éppen a Milan elleni találkozóval nyerjük meg a scudettót, de azt hiszem ugyanakkora lesz a öröm, ha Siena ellen tesszük meg mindezt.”

Az Internek 3 pontot kell begyűjtenie a következő két forduló során, ahhoz, hogy bajnoki címet ünnepelhessen.
Legfrissebb hírek

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00
Ezek is érdekelhetik