Kaká eladásából rendezhetné adósságait a Milan, Galliani szerint

Vágólapra másolva!
2008.04.27. 12:15
Adriano Galliani alelnök a klub részvényesei előtt arról beszélt, hogy a Milan Kaká eladásával eltüntethetné az egyesület tetemes, 24 millió fontos (mintegy 7.7 milliárd forintos) adósságállományát.
Kaká és Seedorf nyártól lehet, hogy többet már nem ünnepel együtt, ugyanis a brazil a holland egykori együtteséhez szerződhet
Fotó: Action Images (archív)
Kaká és Seedorf nyártól lehet, hogy többet már nem ünnepel együtt, ugyanis a brazil a holland egykori együtteséhez szerződhet
Kaká és Seedorf nyártól lehet, hogy többet már nem ünnepel együtt, ugyanis a brazil a holland egykori együtteséhez szerződhet
Fotó: Action Images (archív)
Kaká és Seedorf nyártól lehet, hogy többet már nem ünnepel együtt, ugyanis a brazil a holland egykori együtteséhez szerződhet

A családi ezüstnek számító Kaká eladásával rendezheti adósságállományát a Milan. Ezt az egyesület alelnöke jelentette ki, aki a lehetséges vevőt is megnevezte.

„Könyvelésünk rendbetételéhez elegendő lenne elfogadni a Real Madrid ötvenötmillió fontos ajánlatát Kakáért” – mondta a napokban Galliani.

A részvényesek előtt tett kijelentés alighanem sokkolta a Milan híveit, ugyanakkor Madridban ismét elkezdhetnek reménykedni a szurkolók, hogy a tavalyi sikertelen kísérlet után idén talán mégis csak sikerül szerződtetni 2007 aranylabdását.

A Real Madrid tavaly nyáron hónapokon át „bombázta” a milánóiakat különböző ajánlatokkal, de akkor még hajthatatlannak bizonyultak a klub vezetői. Most azonban több szempontból is új helyzet állt elő.

A Milan előrehaladott tárgyalásokat folytat a Barcelonával Zambrotta és Ronaldinho leigazolásáról, de képtelenek megállapodni a katalánokkal a játékosok áráról.

Ennek hátterében is a csapat anyagi gondjai állhatnak, és ha nem tudják megemelni a futballistákért tett 30 millió eurós ajánlatot, akkor könnyen lecsúszhatnak az üzletről.

Ráadásul Carlo Ancelotti további erősítéseket is tervez Mathieu Flamini és a hírek szerint Andrij Sevcsenko személyében, márpedig ehhez pénzre lesz szükség.

Arról nem is beszélve, hogy ha a Milan lemarad a jelentős bevételekkel járó BL-indulásról (35 forduló elteltével egy hely és négy pont választja el őket attól, hogy a legrangosabb kupában indulhassanak), akkor erősen kérdésessé válhat, hogy egy ötvenmillió fontot érő játékost kifizetődő-e az UEFA-kupában szerepeltetni.
Legfrissebb hírek

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00
Ezek is érdekelhetik