Roberto Mancini: Még mindig hat ponttal vezetjük a bajnokságot

Vágólapra másolva!
2008.03.03. 13:33
Az Internazionale elszenvedte első vereségét a 2007–2008-as olasz bajnokságban, de a csapat vezetőedzője, Roberto Mancini továbbra is bizakodó a folyatatást illetően. Az olasz edző szerint minden csapat esetében vannak hullámvölgyek, az Inter esetében ez a sok sérült számlájára írható.
Roberto Mancini idegeskedik csapata Napoli ellen nyújtott teljesítménye miatt
Reuters
Roberto Mancini idegeskedik csapata Napoli ellen nyújtott teljesítménye miatt
Roberto Mancini idegeskedik csapata Napoli ellen nyújtott teljesítménye miatt
Reuters
Roberto Mancini idegeskedik csapata Napoli ellen nyújtott teljesítménye miatt
„Nem vagyunk a legjobb helyzetben, számos játékost vesztettünk el az utóbbi időben.” – mondta Roberto Mancini a Napoli elleni kudarc után.

„A meccs elején a saját hibánkból kaptunk gólt, ami az egész találkozóra rányomta a bélyegét. Néha minden csapat hibázik, ez történt velünk ezen az estén, és vereséget is szenvedtünk.” – értékelt önkritikusan Mancini.

Az Inter vezetőedzője nem volt elégedett Nicola Rizzoli játékvezető tevékenységével. „Contini könyöklése szándékosnak tűnt Balotelli ellen, és a tizenegyesnél messziről lehetett látni, hogy Julio César a labdát rúgja el” – panaszkodott az olasz szakember.

Az edző nem kíván további lépéseket tenni a bíráskodás ügyében: a véleményem Rizzoli játékvezető teljesítményéről negatív, de többet nem szeretnék ezzel foglalkozni. – jelentette ki Mancini.

Végül a vezetőedző optimizmusának adott hangot a folytatást illetően: Meg tudjuk tartani az előnyünket, ha nyugodtak maradunk, és felépülnek a sérült játékosaink.

A meccs után az először hatalmasat hibázó, majd később több bravúrt is bemutató Julio Cesár is elmondta véleményét a történtekről: „Sajnálom a hibámat, előfordul, hogy ilyen dolgok történnek. Szerencsére a mérkőzés további részében sikerült néhány nagy lövést védenem” – nyilatkozta a brazil válogatott kapus.

A Liverpool elleni visszavágóval kapcsolatban bizakodóan beszélt a hálóőr: képesek vagyunk megfordítani az eredményt. – mondta a kapus.

Szavazás

Melyik csapat nyeri az olasz labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik