Az Internazionale elveszítette bajnoki veretlenségét Nápolyban

User UserUser User
Vágólapra másolva!
2008.03.02. 22:38
Nincs veretlen csapat az olasz labdarúgó-bajnokságban, miután a bajnok Internazionale meglepetésre 1-0-s vereséget szenvedett a középmezőnyhöz tartozó Napoli otthonában. A milánóiak még örülhetnek, hogy csak egy góllal kaptak ki, a gólszerző Marcelo Zalayeta ugyanis a második félidőben 11-est hibázott. Zlatan Ibrahimovic mellett további hat játékos nem volt bevethető a milánóiaknál.
Marcelo Zalayeta (balra) gólja döntött a mérkőzésen
Imago
Marcelo Zalayeta (balra) gólja döntött a mérkőzésen
Marcelo Zalayeta (balra) gólja döntött a mérkőzésen
Imago
Marcelo Zalayeta (balra) gólja döntött a mérkőzésen

Hét játékosára nem számíthatott Roberto Mancini, az Inter mestere sérülés vagy eltiltás miatt. A maródiak között volt a kék-feketék egyik legnagyobb ásza Zlatan Ibrahimovic is, így az Inter a Suazo-Balotelli csatársorral vágott neki a találkozónak.

Az első gondok azonban nem támadásban, hanem védekezésben mutatkoztak a vendégeknél, a harmadik percben ugyanis megszerezte a vezetést a Napoli: Julio César futott ki a kapujából, hogy felszabadítson, labdája azonban éppen Zalayetát találta meg, aki az üresen maradt kapuba emelt.

A megzavarodott milánóiak csak a 19. percben jutottak először helyzetig: ekkor Suazo lövését Gianello, a hazaiak kapusa lábbal hárította.

Az Inter fölénye azonban nem állandósult a bajnokság 11. helyén álló Napolival szemben.

Sőt! A félidő vége előtt kétszer is veszélybe került a bajnok kapuja. Először Materazzi öngólveszélyes megmozdulását kellett védenie Júlio Césarnak, majd nem sokkal később Zalayeta lőtt mellé nagy helyzetben.

A második félidő elején Mancini pályára küldte Javier Zanettit és Crespót is, mégsem sorjáztak az Inter-helyzetek a folytatásban sem.

A 73. percben eldönthette volna a meccset a nápolyi csapat, Júlio César azonban kivédte Zalayeta tizenegyesét, amit egyébként a Gargano ellen elkövetett César-szabálytalanság miatt ítélt meg a játékvezető.

Tíz perccel a vége előtt megint Júlio Césarnak kellett bravúrral védenie Pelé próbálkozása után. Eközben az Inter alig-alig jutott a Napoli kapujának közelébe.

Az Inter bajnoki meccsen legutóbb 2007. április 18-án szenvedett vereséget, akkor a Roma elleni hazai találkozón kapituláltak Roberto Mancini fiai (1–3).

SERIE A, 26. FORDULÓ

Napoli–Internazionale 1–0 (Zalayeta 3.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Internazionale 26 18 7 1 50-16 +34 61
2. Roma 26 16 7 3 46-24 +22 55
3. Juventus 26 13 9 4 46-24 +22 48
4. Fiorentina 26 13 8 5 40-25 +15 47
5. Milan 26 11 10 5 38-20 +18 43
6. Udinese 26 11 6 9 33-35 -2 39
7. Sampdoria 26 10 6 10 34-33 +1 36
8. Genoa 26 9 8 9 31-35 -4 35
9. Palermo 26 9 8 9 34-40 -6 35
10. Atalanta 26 8 10 8 40-40 0 34
11. Napoli 26 9 6 11 37-40 -3 33
12. Lazio 26 7 9 10 29-33 -4 30
13. Torino 26 4 16 6 29-32 -3 28
14. Siena 26 6 10 10 30-34 -4 28
15. Livorno 26 6 8 12 27-39 -12 26
16. Parma 26 5 10 11 31-41 -10 25
17. Empoli 26 6 7 13 21-34 -13 25
18. Catania 26 5 9 12 21-32 -11 24
19. Reggina 26 4 10 12 21-39 -18 22
20. Cagliari 26 5 6 15 21-43 -22 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik