A BL-győztes AC Milan labdarúgócsapata a ráadásban csikarta ki a győzelmet Udinében Gilardino találatával, Pato és Kaká mesteri előkészítése után az olasz élvonalbeli bajnkság (Serie A) őszi szezonjának zárófordulójában. A Juventus nem tudott dűlőre jutni a Sampdoriával, gólnélküli döntetlen lett a vége. Az AS Roma nem tudta megismételni a tavalyi 7-0-t a Catania ellen, így is magabiztosan nyertek azonban De Rossiék. A hétközi kupameccs után megint eredményes volt a francia Ludovic Giuly. A címvédő Inter vasárnap este csap össze a Parmával a Giuseppe Meazza-stadionban.

Gilardino: nyerő csere

Gilardino: nyerő csere
HÁROM CATANIA-SZURKOLÓT MEGKÉSELTEK RÓMÁBAN
Az olasz első osztályú Catania három drukkere is megsérült az AS Roma-Catania mérkőzést megelőzően a Stadio Olimpico környéki szurkolói összecsapások során. A La Gazzetta dello Sport sportnapilap információi szerint megkéselték őket, egyiküknek súlyos az állapota, kora délután kórházba szállították.
Pedig a kétszeres aranylabdás 26 méterről sistergős löketet eresztett meg a 27. percben, s négy perccel később is ígéretes helyzetbe került, a leshatárról kilépve kissé balról kapu fölé bombázott.
A friuliak játékában is volt azonban puskapor: Quagliarella, Di Natale és Pepe is veszélyeztetett a két Ronaldo-helyzet között.
A második félidőben is a Milan kezdett jobban, de az udinei védelem állta a sarat.
Sőt, Di Natale és Quagliarella kontrái a folytatásban is többször okoztak fejtörést Nestáéknak.
A hazai szurkolók azonban talán nem sejtették, hogy a 92. percre is tartogat egy kis meglepetést a Milan mágikus offenzívája: Pato cselei után Kaká tálalt ravaszul Gilardino elé, aki közelről lábbal a kapuba stukkolt.
Az AS Romát üldöző Juventus az egyre jobb formába lendülő Sampdoriát fogadta a Stadio Olimpico di Torinóban.
Mindkét gárda számos kulcsembert nélkülözött: a hazaiaknál többek között Chiellini és Camoranesi, a vendégeknél az utóbbi hetekben szenzációs formában játszó Cassano és Montella hiányzott.
Torinóban a 12. perc hozta meg az első ziccert: Pavel Nedved remek visszahúzóscsel után szánta magát beadásra, a berobbanó Marco Marchionni aztán három méterről ordító helyzetben durrantott fölé.
Félóra magasságában újra fokozták a nyomást a zebrák, Cristian Molinaro remek beadását David Trezeguet perdítette a bal kapufa mellé.
Ezek után „tanyát vert” a Juve a genovai kapu előtt, s az óriási rohamok során előbb a gólvonalról tisztáztak Trezeguet elől, majd kapáslövésből a kapufát találta el a világ- és Európa-bajnok francia csatár.
A 42. percben a Samp is riogatott: baloldali beadás után Maggio a bal kapufára fejelt, s nem járt sikerrel, pedig Buffon már verve volt.
A második félidőben egyenrangú ellenféllé nőtt a Samp, a Juve pedig nem tudta kihasználni a hazai pálya előnyét. Palladino és Almirón sem tudott újabb színt vinni a bianconerik játékába, maradt a gólnélküli döntetlen.
Az AS Roma Totti nélkül is hozta a kötelezőt: Giuly és De Rossi találatával fektették két vállra a Cataniát.
OLASZ ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (SERIE A)
| Juventus-Sampdoria 0-0 |
| Livorno-Empoli 1-0 (Tavano 51. – 11-esből) |
| Napoli-Lazio 2-2 (Hamsik 5., 90.+4., ill. Ledesma 26., Pandev 31.) |
| Palermo-Siena 2-3 (Amauri 4., Miccoli 76. –11-esből ill. Locatelli 5., Maccarone 11., Loria 78.) |
| Reggina-Cagliari 2-0 (Brienza 66., Cozza 80.) |
| Roma-Catania 2-0 (Giuly 8., De Rossi 57. – 11-esből) |
| Udinese-Milan 0-1 (Gilardino 90.+2.) |
| Inter-Parma 20:30 |
| Fiorentina-Torino 2-1 (Vieri 45+2. - 11-esből, Mutu 76. 11-esből, ill. Grella 57.) |
| Genoa-Atalanta 2-1 (Borriello 73., Figueroa 84., ill. Doni 68. – tizenegyesből) |
| 1. | Internazionale | 18 | 14 | 4 | - | 40-11 | +29 | 46 |
| 2. | Roma | 19 | 12 | 6 | 1 | 37-19 | +18 | 42 |
| 3. | Juventus | 19 | 10 | 7 | 2 | 36-16 | +20 | 37 |
| 4. | Fiorentina | 19 | 9 | 7 | 3 | 30-18 | +12 | 34 |
| 5. | Udinese | 19 | 9 | 5 | 5 | 23-22 | +1 | 32 |
| 6. | Sampdoria | 19 | 7 | 4 | 8 | 25-24 | +1 | 25 |
| 7. | Genoa | 19 | 6 | 7 | 6 | 20-25 | -5 | 25 |
| 8. | Palermo | 19 | 6 | 7 | 6 | 27-33 | -6 | 25 |
| 9. | Milan | 16 | 6 | 6 | 4 | 27-14 | +13 | 24 |
| 10. | Napoli | 19 | 6 | 6 | 7 | 29-29 | 0 | 24 |
| 11. | Atalanta | 18 | 5 | 7 | 6 | 25-25 | 0 | 22 |
| 12. | Catania | 19 | 5 | 7 | 7 | 18-22 | -4 | 22 |
| 13. | Livorno | 18 | 5 | 6 | 7 | 22-28 | -6 | 21 |
| 14. | Lazio | 19 | 4 | 7 | 8 | 22-29 | -7 | 19 |
| 15. | Parma | 18 | 4 | 6 | 8 | 20-26 | -6 | 18 |
| 16. | Torino | 19 | 2 | 11 | 6 | 17-24 | -7 | 17 |
| 17. | Reggina | 18 | 3 | 8 | 7 | 15-26 | -11 | 17 |
| 18. | Siena | 19 | 3 | 8 | 8 | 22-30 | -8 | 17 |
| 19. | Empoli | 19 | 3 | 7 | 9 | 15-26 | -11 | 16 |
| 20. | Cagliari | 19 | 2 | 4 | 13 | 13-36 | -23 | 10 |
Legfrissebb hírek

A Juventus Veronában bukta el hibátlan mérlegét
Olasz labdarúgás
2025.09.20. 19:57
Ezek is érdekelhetik






