Az AC Milannál tagadják, hogy tárgyalnának Ronaldo eladásáról

Vágólapra másolva!
2007.12.27. 12:47
Az AC Milan vezetői tagadják, hogy tárgyalnának a Flamengo vezetőivel Ronaldo eladásáról. A 31 éves brazil támadó sérülése miatt csak egyszer kapott szerepet Carlo Ancelotti csapatában.

Ronaldo nagy reményekkel igazolt a tavalyi szezon közben a Real Madridtól Milánóba, és első szezonjában tizennégy bajnokin hét gólt szerzett.

A nyári felkészülés alatt azonban kidőlt a brazil klasszis, és combsérülése miatt nem tudott a pályán segíteni társainak: Carlo Ancelotti, az AC Milan edzője mindössze egy meccsen szavazhatott neki bizalmat.

A kevés szereplés miatt több médiaforrás is azt írta, hogy Ronaldo visszatér hazájába, és ott a Flamengo játékosa lesz. Sőt, a hét elején Kleber Leite, a brazil klub alelnöke úgy nyilatkozott, hogy megkapta az engedélyt, hogy tárgyaljon Ronaldóval.

A 31 éves kiválóság állítólag már az orvosi vizsgálaton is átesett.

A Milannál azonban tagadják, hogy Ronaldót elengednék a téli átigazolási szezonban. A klub hivatalos honlapján található közleményben úgy nyilatkoznak a klubvezetők, hogy ők nem tárgyaltak a csatár átigazolásáról.

Amennyiben most nem engedik el Milánóból Ronaldót, akkor a volt aranylabdás a nyáron ingyen távozhat, hiszen lejár a szerződése.
Legfrissebb hírek

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00
Ezek is érdekelhetik