Egyszerűen meg van babonázva a Milan az olasz bajnokságban

Vágólapra másolva!
2007.10.21. 17:16
Elszenvedte első hazai vereségét az AC Milan az olasz élvonalbeli bajnokságban, az Empoli Saudati góljával nyert a San Siróban a nyolcadik forduló vasárnap délutáni mérkőzésén. Carlo Ancelotti együttese ezzel a 11. helyre esett vissza a táblázaton, nyolc meccsből összesen kettőn sikerült győzniük eddig a piros-feketéknek. A Firorentina viszont továbbra is szárnyal, s a Sampdoria is zárkózik az élcsoporthoz.
Egyszerűen nem, nem, és nem megy Inzaghinak és az AC Milannak
Egyszerűen nem, nem, és nem megy Inzaghinak és az AC Milannak
Egyszerűen nem, nem, és nem megy Inzaghinak és az AC Milannak
Egyszerűen nem, nem, és nem megy Inzaghinak és az AC Milannak

A Milan a Dida – Oddo, Nesta, Maldini, Jankulovski – Gattuso, Pirlo, Ambrosini – Seedorf – Inzaghi, Gilardino felállásban lépett pályára a San Siróban az Empoli vendéglátójaként.

A piros-feketéknek tehát nélkülözniük kellett az Aranylabda-szavazás legnagyobb esélyesének kikiáltott brazil Kakát, cserébe Ancelotti mester két csatárnak is helyet adott az összeállításban.

Hosszú idő után visszatért a kezdőbe a veterán Paolo Maldini.

A meccs elején Inzaghi szokásos aktivitását majdnem siker koronázta, rögtön a második percben, majd az első negyedóra végén is nagy lehetőséget hagyott ki a 34 éves csatár.

Ahogy azonban Jankulovski és Seedorf lelkesedése kezdett alábbhagyni, fokozatosan vette írányítása alá a mérkőzést az Empoli a sok hibával játszó milánóiak ellen.

Buscé már az első félidő végén leadott két veszélyes lövésével jelezte, a toszkánok mindenképpen ponto(ka)t szeretnének rabolni Milánóból.

A második félidő elején aztán Saudati pillanatai következtek, az Empoli támadója előbb ajtó-ablak helyzetben fejelt a jobb kapufa mellé, majd öt percre rá már nem hibázott, Marianini hajszálpontos jobboldali beadását úgy fejelte le a bal alsó sarokba, hogy Didának esélye sem volt hárítani.

Hiába érkezett aztán Gourcuff és Brocchi, ők sem tudtak különösbben színt vinni a hazaiak játékába. Az AC Milan Kaká nélkül nem tudtott kreatív támadójátékkal előrukkolni, így vereséget szenvedett, s továbbra is folytatódik vesszőfutásuk ebben az idényben is.

Az eddig veretlen Fiorentina fölényesen nyert a toszkán derbin a Siena ellen, a lilák csatársora most is remekelt: Pazzini Muti és Vieri is eredményes volt.

A Lazio a továbbra is csak vergődő Livorno otthonából rabolta el mindhárom pontot. A Sampdoria Montella és Bellucci főszereplésével lépett át a Parmán.

OLASZ ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG (SERIE A)

8. FORDULÓ
Milan-Empoli 0-1 (Saudati 55.)
Cagliari-Catania 1-1 (Matri 46., ill. Terlizzi 11.)
Fiorentina-Siena 3-0 ( Pazzini 15., Mutu 31., Vieri 75.)
Udinese-Palermo 1-1 (Asamoah 65., ill. Amauri 17.)
Sampdoria-Parma 3-0 ( Montella 25., Bellucci 46., 59.)
Atalanta-Torino 2-2 (Ferreira Pinto 45+1., Doni 67–11-esből, ill. Ventola 75., Motta 87.)
Livorno-Lazio 0-1 (Pandev 45+4.)
VASÁRNAP ESTE
Juventus–Genoa ?-?
SZOMBAT
AS Roma-Napoli 4-4 ( Totti 30.-tiznegyesből, Perrotta 41., De Rossi 52., Pizarro 80. ill. Lavezzi 2., Hamsik 46., Gargano 64., Zalayeta 84.)
Reggina-Inter 0-1 (Adriano 18.)

Az állás
1. Internazionale 8 6 2 - 17-5 +12 20
2. Fiorentina 8 4 4 - 16-7 +9 16
3. Roma 8 4 3 1 19-12 +7 15
4. Juventus 7 4 2 1 16-7 +9 14
5. Genoa 7 3 3 1 8-7 +1 12
6. Palermo 8 3 3 2 11-11 0 12
7. Udinese 8 3 3 2 9-11 -2 12
8. Napoli 8 3 2 3 14-10 +4 11
9. Sampdoria 8 3 2 3 8-7 +1 11
10. Atalanta 8 2 5 1 10-10 0 11
11. Milan 8 2 4 2 13-8 +5 10
12. Catania 8 2 4 2 6-7 -1 10
13. Lazio 8 2 4 2 9-11 -2 10
14. Torino 8 1 5 2 9-11 -2 8
15. Cagliari 8 2 2 4 8-11 -3 8
16. Empoli 8 2 2 4 5-10 -5 8
17. Siena 8 1 3 4 7-12 -5 6
18. Parma 8 1 3 4 7-14 -7 6
19. Reggina 8 - 4 4 5-14 -9 4
20. Livorno 8 - 2 6 6-18 -12 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik