„Hibáztam a vb-döntőben, amikor provokáltam Zinedine Zidane-t”

Vágólapra másolva!
2007.08.30. 22:53
Az olasz világbajnok hátvéd Marco Materazzi csütörtöki milánói könyvbemutatóján úgy nyilatkozott, megbánta, hogy a 2006-os németországi világbajnokság döntőjében megsértette a francia válogatott játékmesterét, Zinedine Zidane-t. A hátvéd elárulta hogyan hangzott az a mondata, amellyel sikerült úgy felbőszítenie franciák sztárját, hogy az mellkasba fejelte őt, majd a kiállítás sorsára jutott a végül a franciák vereségével végződő meccsen.
Zidane nem tudta türtőztetni magát, piros lap lett a vége
Zidane nem tudta türtőztetni magát, piros lap lett a vége
Zidane nem tudta türtőztetni magát, piros lap lett a vége
Zidane nem tudta türtőztetni magát, piros lap lett a vége

Tíz napja az olasz sajtó már tudni vélte, pontosan hogyan hangzott Marco Materazzi ominózus mondata, most a védő is megerősítette a korábbi híreszteléseket.

A Materazzi által felvázoltak alapján megkíséreljük rekonstruálni a vb-döntő 108. percében történteket:

Materazzi meghúzta Zidane mezét, mire a Juventus és a Real Madrid korábbi játékosa így reagált:

"Ha kell a mezem, a meccs után megkapod."

"Inkább a szajha nőveredét szeretném felhúzni." - replikált Materazzi.

Ez volt az a mondat, amivel az olasz futballistának sikerült úgy felhergelnie a franciák klasszisát, hogy az mellkason fejelte a hórihorgas védőt, amit a bíró kisvártatva piros lappal "honorált".

A tíz emberre fogyatkozó franciák kihúzták mérkőzésen a büntetőkig, de a meccsvégi tizenegyespárbajban - ahol Materazzi is értékesítette saját büntetőjét - már alulmaradtak.

"Hat buta szó, hibáztam, de Zidane is hibát követett el azzal, ahogyan erre reagált" - vallotta be őszintén Materazzi.

Materazzi új könyvének, az "Egy harcos élete" című alkotásnak a csütörtök esti bemutatóján hozta nyilvánosságra az ominózus kijelentést. Érdekesség, hogy a két olasz újságíróval közösen készített művet néhány nappal a szeptember 8-i Olaszország-Franciaország Eb-selejtező előtt mutatták be.

Ezzel nyilvánvalóan tovább folytatódik az olaszok és a franciák között az a szócsata, amely immár valóságos háborúvá fajult.

Ebben Raymond Domenech, a francia válogatott szövetségi kapitánya is főszerepet vállalt az olasz focit bíráló kijentéseivel, aminek nem is maradt el a visszhangja, az UEFA például egymeccses eltiltással "lepte meg" a trénert.

Materazzi egyébként kénytelen kihagyni a franciák elleni szeptember eleji rangadót, mivel a magyarok elleni 3-1-es vereség alkalmával súlyos sérülést szenvedett. Az Internek és az olasz válogatottnak is négy hónapra nélkülöznie kell szolgálatait.

ZIDANE VS. MATERAZZI - AZ EMLÉKEZETES MOZDULAT

Legfrissebb hírek

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Wirtz a Bayernnek kosarat, a Liverpoolnak zöld utat adott – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.24. 12:32

A bronzérmes Frankfurt és a BVB is indulhat a BL-ben, míg Gulácsiék lemaradtak az európai porondról

Német labdarúgás
2025.05.17. 17:53

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49

Florian Wirtz már áldását adta a müncheni transzferre, de a klubok még nem egyeztek meg – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.12. 13:53

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
2025.05.04. 11:45

Kétgólos hátrányból fordított a Bayern Lőw Zsolték ellen, de Poulsen a 95. percben elnapolta a bajnokavatást

Német labdarúgás
2025.05.03. 17:25
Ezek is érdekelhetik