Serie A: két Juventus-játékossal erősít a Napoli

Vágólapra másolva!
2007.08.22. 07:34
Az Il Roma című olasz napilap értesülése szerint a Napoli a Juventus két játékosával erősítette meg keretét. A nápolyiak, akik újoncként kezdik meg a soron következő első osztályú bajnokságot, a nyolcszoros olasz válogatott középpályás, Manuele Blasi és a 47-szeres uruguayi válogatott csatár, Marcelo Zalayeta (képünkön) tulajdonjogát a jövőben a Juventusszal közösen birtokolnák.

Az újság szerint a 27 éves itáliai futballista – akit 2004 óta köt szerződés a torinói klubhoz, de a legutóbbi szezonban a Fiorentinában játszott kölcsönben – 5 évre 1.1 millió eurós (286 millió forint) aláírási összeget tehetne zsebre.

Míg a 28 uruguayi éves támadónak, aki szintén sokszor szerepelt más együtteseknél kölcsönben, négyéves szerződéséért 995 ezer eurót (258.7 millió forint) fizetne a dél-olaszországi egyesület. Információk szerint a két labdarúgó már csatlakozott is új társaihoz a nápolyiak edzőtáborában.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik