Nem beszéltek a levegőbe a BL-címvédőnél: Alexandre Pato a Milané

Vágólapra másolva!
2007.08.03. 09:04
A tegnapi olasz sajtóértesüléseket megerősítve a Bajnokok Ligája-címvédő AC Milan hivatalos internetes oldalán is megerősítést nyert, hogy a brazil Alexandre Pato a milánói piros-feketékhez igazolt. Ezt később maga az érintett játékos is megerősítette egy sajtótájékoztatón Porto Alegrében.
Pato mozdulata félrevezető: nem egy plusz egy, hanem öt évre szerződött az AC Milanhoz
Pato mozdulata félrevezető: nem egy plusz egy, hanem öt évre szerződött az AC Milanhoz
Pato mozdulata félrevezető: nem egy plusz egy, hanem öt évre szerződött az AC Milanhoz
Pato mozdulata félrevezető: nem egy plusz egy, hanem öt évre szerződött az AC Milanhoz

A 18. születésnapját majd csak szeptember másodikén ünneplő Pato ötéves szerződést kötött az olaszokkal. A tehetséges játékos idén erre a jeles ünnepre igazán szép ajándékkal lepheti meg magát.

Új klubjában ugyanis már másnap bemutatkozhat, igaz még csak egy edzőmérkőzésen, hiszen hivatalosan majd csak 2008. január elején csatlakozik a Milanhoz.

A játékosért az olaszok mellett a legkomolyabban a spanyol bajnoki címvédő Real Madrid futott versenyt, de végül a királyiak alulmaradtak ebben a küzdelemben. Olasz lapértesülések szerint leginkább annak köszönhetően, hogy a Milan évi kétmillió eurós ajánlatot tett a játékos, illetve ügyeit intéző édesapja elé.

De meggyőző érv volt az a majdnem 20 millió euró is - szintén olasz sajtóértesülés -, amelyet a Milan a brazil Internacional Porto Alegrének fizetett a támadóért.

Az AC Milannál nem beszélt a levegőbe a klub alelnöke, Adriano Gallani, amikor arról nyilatkozott az átigazolási szezonban, hogy Sevcsenko, Drogba, Eto’o, Ronaldinho és Pato közül az egyik klasszist még idén szerződtetik.

Bár a fiatal brazil egyelőre nem mérhető előbbiekhez, szakemberek szerint kétség sem fér, hogy általuk már olyan jól ismert és bemutatott színvonalat képviseli.

Pato csupán tavaly ősszel, 2006. november 26-án mutatkozott be az Internacional felnőtt csapatában, nem is akárhogyan: a Palmeiras ellen 4-1-re megnyert találkozón egy gólja mellett adott három gólpasszt.

Ha akarta sem kerülhette volna el, hogy ne azonnal Ronaldinho utódját lássák benne: januártól már Európában, az egyik TOP-ligában bizonyíthatja képességeit és azt, hogy a szakemberek nem értékelték túl őt.
Legfrissebb hírek

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00
Ezek is érdekelhetik