Juventus: átmenetileg Giancarlo Corradini lett az új edző

Vágólapra másolva!
2007.05.29. 09:09
Giancarlo Corradini eddigi pályaedző irányítja az olasz labdarúgó-bajnokság másodosztályának utolsó két fordulójában az élvonalba visszajutott Juventust.
Giancarlo Corradini
Giancarlo Corradini
Giancarlo Corradini
Giancarlo Corradini
A 46 éves szakember 1999 óta áll a torinói egyesület alkalmazásában, eleinte az utánpótlással foglalkozott, majd 2004-től a felnőtt együttes mellett tevékenykedett. A klub vezetése azt követően bízta meg az első csapat dirigálásával, hogy Didier Deschamps a hétvégén távozott.

Hétfőn több olasz internetes sportoldal azt közölte, hogy Jean-Claude Blanc, a Juventus igazgatója a korábbi sikeredző, a válogatottal tavaly világbajnok Marcello Lippi visszahozásán fáradozik.

"Lippit akarjuk, a lehető leggyorsabban, bármilyen pozícióban" - mondta állítólag az elöljáró.

Az érintett ezt követően jelezte, még hónapokig pihenni szeretne, jelenleg nem tervez semmiféle szerepvállalást.

A Serie B-t kilenc pont levonással kezdő Juventus már három fordulóval a bajnokság vége előtt kivívta a visszajutást, majd szombaton az első helyet is bebiztosította.
Legfrissebb hírek

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
11 órája

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
16 órája

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
18 órája

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
19 órája

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
19 órája

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
2025.07.26. 19:49

Norrisé a pole pozíció Piastri és Leclerc előtt; Hamilton már a Q1-ben kiesett a spái időmérőn

F1
2025.07.26. 15:36

Verstappen aratott sikert a két McLaren előtt a spái sprintversenyen

F1
2025.07.26. 11:35
Ezek is érdekelhetik