Camoranesi szerezte meg a vezetést a Juventusnak
Camoranesi szerezte meg a vezetést a Juventusnak
A mérkőzés előtt összecsaptak a két együttes szurkolói, az egyik torinói drukkert meg is késelték, de szerencsére komolyabb sérülés nélkül megúszta az esetet.
A vendég nápolyiak bátran kezdtek, Sosa kétszer is veszélyeztetett, de a Juventus ezután átvette az irányítást. A 18. percben a hazaiak meg is szerezték a vezetést: Nedved beadását Camoranesi fejelte Iezzo hálójába.
Dalla Bona szinte azonnal egyenlíthetett volna, de kihagyta a lehetőséget, lövése a léc fölött szállt el. Iezzo a következő percekben kétszer is bemutathatta tudását, Del Piero és Nedved 25 méteres lövését is hárította.
A második félidő elején megduplázta előnyét a torinói együttes, Camoranesi adott be jobbról, Maldonado elvétette a labdát, Del Piero pedig jobb külsővel ellőtte a kapus mellett a játékszert.
A 62. percben tíz emberre fogyatkozott a Juve, Marchisio elkésve próbálta szerelni Gattit, ezért megkapta a második sárga lapját Ayroldi játékvezetőtől.
Az utolsó tíz percben nagyon nyomott a Napoli, kétszer a kapufát is eltalálták (előszor Domizzi, majd Sosa), de nem sikerült szépíteniük. A Juventus győzelmével megerősítette helyét a tabella élén.
SERIE B
Juventus-Napoli 2-0 (Camoranesi 18., Del Piero 50.)