Serie A: egyre kevesebben a lelátón

Vágólapra másolva!
2006.10.25. 12:54
Címkék
Az olasz labdarúgó-válogatott ugyan megnyerte a németországi világbajnokságot, mégis egyre kevesebben érdeklődnek az olasz futball iránt: a La Gazzetta dello Sport című napilap felmérése szerint az élvonalbeli mérkőzésekre átlagosan kevesebb mint 20 ezer néző látogat ki.

A La Gazzetta dello Sport című olasz sportnapilap felmérésének tükrében igazán látványos a visszaesés, hiszen az 1997-98-as szezonban több mint másfélszer ennyien, átlagosan 31 161-en szorítottak kedvenceiknek a helyszínen.

Szakértők szerint a hanyatló érdeklődés elsősorban annak köszönhető, hogy a bundabotrányban leginkább értintett Juventust a másodosztályba száműzték. A legutóbbi két bajnoki címétől megfosztott torinói klub vendégjátéka gyakran a megszokottnál több szurkolót csalogatott a lelátóra a közvetlen riválisoknál és a kiscsapatoknál is.

Az alacsony látogatottság másik oka pedig az, hogy megannyi nagyváros - Nápoly, Genova, Bologna - csapata a Serie B-ben tanyázik.

A legalacsonyabb átlagos nézőszámmal az élvonalbeli gárdák közül az Empoli (6 725), a Chievo (8 599) és a Siena (9 874) rendelkezik.

Más elitbajnokságokban nem tapasztalható ilyen mértékű visszaesés, sőt Angliában és Spanyolországban még a korábbinál is többen látohgatnak ki a mérkőzésekre.
Legfrissebb hírek

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
10 perce

Lisztes Krisztián Mario Götzével készült a Frankfurt edzésén – videó

Légiósok
20 perce

Kosárlabda: a 9-12. helyért folytatják az U18-as lányok az Eb-n

Utánpótlássport
30 perce

A földön fekvő sérült játékos szerzett öngólt – videó

Minden más foci
32 perce

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
52 perce

Jakab Máté ismét az NBA nyári ligájában edzősködik

Amerikai sportok
58 perce

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
1 órája

Újabb rekord, újabb győzelem, sorozatban negyedszer nyerte meg a Kékszalagot a Fifty-Fifty

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik