A Juventus péntekig hajlandó visszakozni

Vágólapra másolva!
2006.08.28. 13:25
Címkék
A Juventus reméli, hogy az Olasz Labdarúgó-szövetség visszahelyezi a csapatot az első osztályba, anélkül, hogy a polgári bíróságnak kellene kimondania a végső ítéletet a torinói klub ügyében – nyilatkozta a Juve elnöke, Giovanni Cobolli Gigli (képünkön).

Mint arról beszámoltunk, a Juventus a római Lazio regionális bíróságához fordult, kérve, hogy a testület állapítsa meg: a szövetségi bíróság jogsértő módon zárta ki a csapatot az olasz első osztályból a bundabotrányt követő vizsgálat után, július közepén.

A Juventus jogi képviselőjének pénteken kellene megjelennie a bíróság előtt. A szövetség már így is két héttel elhalasztotta a bajnoki rajtot, a legutóbbi hírek szerint az első fordulót szeptember 9-én rendeznék meg a Serie A-ban.

"A jogászaink megbeszéléseket folytattak a szövetség ügyvédeivel, mostantól fogva péntekig még bármi megtörténhet" – hangoztatta Giovanni Gigli a La Gazzetta dello Sport című olasz sportnapilapnak nyilatkozva.

"Amit mi szeretnénk, az egy jelzés a klub elnöksége felé" – tette hozzá a sportvezető, utalva arra, hogy a Juventus kész visszavonni a törvényességi felülvizsgálati beadványát.

A Juve egyébként azt követően fordult polgári bírósághoz, hogy az Olasz Olimpiai bizottság (CONI) is elutasította ellenkezését a szövetség döntésével szemben. Ezzel a torinóiak a sport területén kimerítették az összes lehetőséget, hiszen a CONI Itáliában a legfelsőbb döntéshozatali fórum.

Ugyanakkor a futballszövetség megfenyegette a Juventust, hogy ha a sporton kívül keres jogorvoslatot, akkor további szankciókkal kell szembenéznie.

Ismeretes: a szövetségi bíróság júliusban a második ligába száműzte a Juventust, és első fokon 30, majd másodfokon 17 pont levonással sújtotta, valamint megfosztotta utóbbi két bajnoki aranyérmétől.

"Tudjuk, hogy egyes büntetéseket megérdemeltünk – mondta Gigli. – A gondot mindig is az jelentette, hogy a szankciók aránytalanok ahhoz képest, amit a többi csapat kapott."

Gigli cáfolta azokat az értesüléseket, hogy a Juve 130 millió euróra perelné a szövetséget, amennyiben az nem helyezi vissza a klubot az első osztályba.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
28 perce

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
46 perce

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
46 perce

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
1 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
1 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik