Olasz Szuperkupa: hosszabbításban nyert az Inter a Roma ellen

Vágólapra másolva!
2006.08.26. 23:47
Címkék
A olasz Szuperkupa döntőjét egy gólokban roppant gazdag találkozó hosszabbításában a milánói Internazionale nyerte az AS Roma ellen.

Az idei olasz labdarúgószezon nyitányát Milánóban rendeztek meg, méghozzá az Olasz Kupa döntőjébe jutott két együttes részvételével. Vagy éppen, a bundabotrányt követően bajnok Inter és második Roma csapata feszült egymásnak. A botrány kitörése előtt a milánóiak bronzérmesek voltak, a fővárosiak viszont csak az ötödik helyen végeztek.

A Szuperkupa-találkozó 34. percében nem kis meglepetésre a vendég Roma már 3-0-ra vezetett: Mancini szerzett vezetést a 13. percben, majd a 25. és a 34. percben Aquilani duplázott.

A félidő vége előtt a Juventustól érkezett Vieira még szépített, visszahozva a házigazda kék-feketék reményeit a folytatásra.

A második játékrészben húsz perc elteltével egy újabb nyári szerzemény, a Chelsea-től szerződtetett Crespo csökkentette egygólosra a hátrányt, majd újabb tíz perc elteltével Vieira második aznapi találatával már egyenlőre álltak a csapatok.

Mivel az eredmény a 90. percig már nem változott, jöhetett a hosszabbítás. A túlóra ötödik percében aztán Figo gólt szerzett, amelyre aztán a fővárosiak részéről már nem érkezett felelet.

Annál is inkább, hiszen Chivu kiállítását követően húsz percet emberhátrányban játszottak a túlórában.

OLASZ SZUPERKUPA
INTERNAZIONALE AS ROMA 4-3 – h.u. (1-3, 3-3, 4-3)
Vieira 45., 75 Mancini 13.
Crespo 65. Aquilani 25., 34.
Figo 95.
Legfrissebb hírek

Wimbledon: háromszettes győzelemmel váltott jegyet az elődöntőbe Sinner

Tenisz
6 perce

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
6 perce

DiaEuro 2025: döntőbe jutott a magyar válogatott!

Minden más foci
19 perce

Először veszített a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
28 perce

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
45 perce

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
1 órája

Akár új gyorsasági rekord is összejöhet a Kékszalagon

Egyéb egyéni
1 órája

Wimbledon: érvényesült a papírforma, kiestek Babosék

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik