Olasz bundabotrány: a Juventus polgári bírósághoz fordult

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2006.08.24. 13:47
Címkék
A másodosztályba száműzött Juventus benyújtotta keresetét a Lazio kerületi polgári bírósághoz, annak ellenére, hogy az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) korábban további büntetéseket helyezett kilátásba számára erre az esetre.
A torinói klub azért fordult bírósághoz, mert sem a szakági szövetségnél, sem a nemzeti olimpiai bizottságnál nem tudta elérni, hogy módosítsanak azokon a büntetéseken, amelyeket az olasz bundabotrányban játszott szerepe miatt kapott. A csapatnak a másodfokú jogerős határozat szerint a másodosztályban kell megkezdenie a 2006/2007-es szezont 17 pont hátránnyal, ráadásul a klubot megfosztották a legutóbbi két idényben szerzett bajnoki címétől.

Az olasz sportági szövetség jelezte az együttes vezetőinek, hogy a nemzetközi szövetség (FIFA) az alapszabályra hivatkozva kifejezetten ellenzi az ügy polgári bíróság elé vitelét, ezért a FIGC a Juventus büntetéseinek súlyosbításától sem riad vissza.

"Vállaljuk a kockázatot. Egy dolgot tartunk a szemünk előtt, méghozzá a részvényeseink érdekeit" - kommentálta a FIGC fenyegetését és a kereset benyújtását a klub szóvivője.

A FIGC azért volt kénytelen újabb szankciókkal "zsarolni" a torinóiakat, mert a FIFA jelezte felé, attól sem riad vissza, hogy felfüggessze a tagságát, ami - többek között - azt jelentené, hogy az olasz válogatottak és a klubok egyetlen nemzetközi tornán, illetve sorozaton sem vehetnének részt. Elemzők ugyanakkor nehezen tartják elképzelhetőnek, hogy ezen fenyegetését beváltsa a Joseph Blatter vezette szervezet.

Az olasz szövetség még nem kommentálta a Juventus lépését.

Amennyiben a bíróság tárgyalja a beadványt, a szeptember 9-re tervezett olasz bajnoki rajt tovább csúszhat.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
34 perce

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
52 perce

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
52 perce

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
1 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
2 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik