Olaszország: a Juve, a Milan, a Lazio és a Fiorentina is fellebbezett

Vágólapra másolva!
2006.07.17. 17:00
Címkék
Amint azt előre jelezték, az olasz labdarúgó bundabotrányban érintett négy klub, a Juventus, a Fiorentina, az SS Lazio és az AC Milan is benyújtotta fellebbezését a római sportbíróság első fokú ítélete ellen.

A Juventust megfosztották az utóbbi két bajnoki címétől és száműzték a másodosztályba, ahol a következő idényt 30 pont levonással kell kezdenie. A Fiorentina 12, a Lazio 7 pont mínusszal indul a Serie B-ben. A Milantól 44 pontot levontak a 2005/06-os évadbeli teljesítményéből, ám így is maradhat az élvonalban, viszont nem vehet részt a Bajnokok Ligája 2006/07-es kiírásában. A milánóiak 15 pont levonással kezdik a következő szezont.

A botrány május 5-én robbant ki. A kulcsfigura Luciano Moggi, a Juventus azóta lemondott elnöke volt, akit azzal vádoltak, hogy a 2004/2005-ös szezonban játékvezetők segítségével manipulálta a csapat mérkőzéseinek eredményét, fenyegetéssel próbált futballistákat arra rávenni, hogy a klubhoz szerződjenek, továbbá nyomást gyakorolt Marcello Lippi szövetségi kapitányra a válogatott keretek kialakításakor. Később a másik három klub és több személy csalására fény derült.

A másodfokú ítéleteknek július 24-ig meg kell születnie, mert az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA) 25-ig kell eljuttatni a nemzetközi kupás nevezéseket.
Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
2 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
2 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
2 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
2 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
3 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik