Olaszország: augusztus közepén nevezik ki Lippi utódját

Vágólapra másolva!
2006.07.12. 16:39
Címkék
Szakmai és emberi szempontokra hivatkozva mondott le Marcello Lippi (fehérben), az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Giancarlo Abete, az olasz szövetség alelnöke megköszönte Lippi munkáját és elmondta, vele már korábban közölte, hogy megválik a válogatott kispadjától.

"Lippi már a világbajnokság csoportmérkőzései során elmondta, bárhogy végződik is a torna, nem folytatja a munkát" - árulta el Abete.

Az olasz szövetség illetékesei jelezték, augusztus 16-ig nevezik ki az új kapitányt, arról azonban egyelőre nem kívántak nyilatkozni, hogy van-e már kiszemeltjük a posztra.

A helyi lapok ugyanakkor úgy tudják, hogy három jelölt közül kerülhet ki az új szakvezető. Az újságírók szerint Roberto Donadoni, az AC Milan korábbi válogatott középpályása, Alberto Zaccheroni és Claudio Gentile, az U21-es válogatott szövetségi edzője esélyes a tisztségre

Az olasz válogatott szeptember 2-án, Litvánia ellen játssza következő tétmérkőzését, az Európa-bajnoki selejtezősorozat nyitányán, majd négy nappal később a világbajnoki döntőben legyőzött francia gárdával csap össze. (MTI)
Legfrissebb hírek

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2 perce

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
6 perce

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
26 perce

Konferencialiga: egygólos előnybe került a Floriana a Haverfordwest legyőzésével

Európa-konferencialiga
43 perce

Tört-zúzott és átszabta a Kékszalag mezőnyét a vihar

Egyéb egyéni
1 órája

Megmutatta magát a női Girón Zsankó Petra

Kerékpár
1 órája

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Klub-vb: Fluminense–Chelsea elődöntő

Klub-vb
2 órája
Ezek is érdekelhetik