Ökölvívás: a BVSC-Zuglóban folytatja pályafutását Hámori Luca

Vágólapra másolva!
2025.03.06. 14:16
Hámori Luca (Fotó: Török Attila)
Az olimpiai ötödik helyezett Hámori Luca a BVSC-Zuglóban folytatja pályafutását.

A klub csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott: az elmúlt év legeredményesebb egyesülete a BVSC lett, amelynek nagymúltú ökölvívó szakosztálya bő másfél éve alakult újjá, Lakatos Regina tavaly a 70 kilósok között Európa-bajnoki ezüstéremet nyert.

„Nagy öröm, hogy sokak számára vonzó a BVSC” – szögezte le Szatmáry Kristóf, a BVSC–Zugló elnöke, aki kifejtette, a saját értékek megtartása mellett fontos, hogy új sportolók is csatlakozzanak a klubhoz, így az is, hogy a sportág történetének első női olimpikonja a Los Angeles-i ötkarikás játékokig szóló szerződést írt alá. Megjegyezte, a BVSC első olimpiai aranyérmét épp egy ökölvívó, Énekes István szerezte, mégpedig éppen Los Angelesben, 1932-ben.

Világhírű sportolóink eddig is voltak, olyan viszont, akinek az egész világon szurkolnak, nem sok volt, Hámori Luca talán ilyen” – mondta az elnök a párizsi olimpia eseményeire utalva. Egyben rámutatott: Hámori a Tatai utcai sportkomplexum legújabb fejlesztését, a tavaly ősszel átadott ökölvívótermet használja majd a felkészülése során.

Régi Dániel szakosztályvezető arról beszélt, hogy a tavalyi év volt a szakosztály első teljes versenyszezonja, amely során különböző korosztályokban hat magyar bajnoki címet nyertek a BVSC öklözői.

A 66 kilogrammos súlycsoport magyar bajnoka, Hámori az MTI-nek elmondta, az ötkarikás játékok óta eltelt több mint fél évben eljutott odáig, hogy most már pozitív élményként tud visszatekinteni az olimpiára. Eddig a kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesületet erősítette a 23 esztendős bokszoló, viszont a játékok után át kellett gondolnia a jövőt, mivel mindenképpen szeretne végigcsinálni még egy olimpiai ciklust.

„Ahhoz, hogy esetleg 2028-ban egy éremmel térhessek haza, ami tavaly nem sikerült, változtatásokra van szükség. Ezért jutottam arra az elhatározásra, hogy Budapestre költözöm. Mivel Régi Dániel edzővel szerettem volna együtt dolgozni, ő pedig a BVSC-nél van, így könnyű döntés volt, hova is jöjjek. Hála Istennek ő is szeretne velem dolgozni, úgyhogy hamar elrendeződtek a dolgok” – fejtette ki a 23 éves bokszoló.

Az év fő versenye a szeptemberi világbajnokság lesz Hámori Luca számára, ahonnan szeretne érmet, legfőképp aranyat hazahozni. Előtte még számos állomás lesz, például a jövő heti Bocskai István Emlékverseny Debrecenben, ahol először száll ringbe az új olimpiai súlycsoportban, a 65 kilósok között.

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
19 órája

Fordított a Szeged, hiába vezetett a BVSC

Labdarúgó NB II
19 órája

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05

Hét meccs után a Soroksár ellen nyert újra a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 14:49

Rekordösszeg, az IBA vb-jén nyolcmillió dollárért bokszolnak a férfiak

Ökölvívás
2025.10.02. 16:23

A Szolnoké a bronz a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2025.09.28. 18:14

Nem támadt fel a BVSC, a Kövesd nyert, ha nem is könnyen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 17:54

Max Schmeling, a fehér bombázó

Népsport
2025.09.28. 08:53
Ezek is érdekelhetik