Ami biztos: külföldi szövetségi kapitány lesz bokszolóinknál

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2025.02.26. 09:24
Az ír John Conlan is jelölt a szövetségi kapitányi posztra
Nemcsak új elnöke és napokon belül új világszövetsége, hanem hamarosan új szövetségi kapitánya is lesz a magyar ökölvívásnak.

 

A Kovács István vezette Magyar Ökölvívó-szakszövetség tavaly november óta nagyjából tetőtől talpig átvilágította önmagát, és a folyamat része az is, hogy a „megfelelő embert a megfelelő helyre” elv jegyében új szövetségi kapitányt is kinevez. Összesen 16 pályázat futott be a MÖSZ-be, 12 külföldi és négy magyar (köztük a korábbi kapitány Balzsay Károlyé is, egy másik volt világbajnok, Erdei Zsolt visszalépett), végül a „keretszűkítést” követően hárman maradtak a kalapban. Három külföldi.

Nem újdonság, hogy idegen kézbe kerülnek a válogatottak, legutóbb, 2023 áprilisától az üzbég Hamid Tangribergenovnál volt a marsallbot, de 2019 után a kazah Bolat Nijazimbetov is állt a magyar ringsarokban. Most kelet helyett nyugatról várjuk a szakmai segítséget, hiszen az ír  John Conlan, az olasz válogatottat sokáig vezető Emanuele Renzini és a kubai Ernesto Aroche maradt állva a finisre, közülük kerül ki a magyar ökölvívás szövetségi kapitánya.

„Az új kapitány felügyelete alá tartoznak majd a korosztályos keretek is – ám ezek élén az eddigi szakemberek dolgoznak tovább –, a március tizenegyedike és tizenötödike között Debrecenben megrendezendő, immár 69. nemzetközi Bocskai István-emlékversenyen pedig reményeink szerint már kinevezett kapitány figyelheti, hogy mire mennek legjobbjaink a hozzánk érkező külföldiek ellen” – mondta érdeklődésünkre Kovács István elnök.

A Bocskait már a World Boxing által elfogadott súlycsoportokban rendezik, még szép, az új világszövetség – szerencsére ez már csak formalitás – március 1-jén ratifikálja Magyarország csatlakozását, az pedig már a NOB olümpiai kongresszusának a dolga, hogy március 22-én a 2023-ban kipenderített orosz vezetésű IBA (Nemzetközi Ökölvívó-szövetség) helyén elfogadja a WB-t hiteles sportági világszövetségnek. És innentől a Los Angeles-i szervezőbizottságon a sor, hogy a bunyó visszakerülhessen az olimpiai programba, az őt megillető helyre. Ahonnan csak egyszer, 1912-ben, no meg most, néhány hónapra távozott. 

 

Legfrissebb hírek

Váratlan helyen köthet ki Southgate a két Eb-ezüst után

Minden más foci
Tegnap, 12:11

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
2025.06.15. 23:02

Klub-vb: Kovács István újra PSG-meccset vezet a BL-döntőt követően

Klub-vb
2025.06.13. 14:38

Lemondott a lengyel szövetségi kapitány – Lewandowski reagált

Minden más foci
2025.06.12. 10:57

NS-jótékonyság: már 170 ezer forintnál jár az MSÚSZ által meghirdetett árverés

Bajnokok Ligája
2025.06.12. 10:35

NS-jótékonyság: Kovács István által aláírt BL-döntős labda elárverezésével segít az MSÚSZ

Egyéb egyéni
2025.06.05. 16:33

A World Boxing is kiáll a biológiai nők mellett – Hámori Luca is fellélegezhet

Ökölvívás
2025.06.03. 14:20

A Provident is a MÖSZ partnerei között

Ökölvívás
2025.06.03. 13:44
Ezek is érdekelhetik