Gyász: elhunyt idősebb Balzsay Károly

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2024.07.30. 12:38
Kedden hajnalban, 75 éves korában elhunyt idősebb Balzsay Károly, a magyar ökölvívó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a Testnevelési Egyetem mesteroktatója – közölte a Magyar Ökölvívó Szakszövetség hivatalos közösségi oldalán.

A HÍR NEM VÁRATLAN, viszont rendkívül szomorú. Elment az elmúlt évtizedek egyik legnyugodtabb, legszerethetőbb ökölvívóedzője, aki sokkal inkább pedagógus volt az edzőteremben és a szorítósarokban, mint az eredményt mindennél fontosabbnak hirdető edző.

Balzsay Károly 1997 decemberében lett id. Balzsay Károly, amikor 18 éves fia, a későbbi Eb-ezüstérmes, profi világbajnok klasszis megnyerte első felnőtt országos bajnoki címét. Onnantól a Nemzeti Sportban ifj. Balzsayból Balzsay, Balzsayból id. Balzsay lett, a döntést az édesapa bölcs főhajtással nyugtázta.

Edzősködött az MTK-ban, a Bp. Honvédban, Kecskeméten, Pakson és a KSI-nél, a szövetségben volt szakfelügyelő, és 2004-től 2008-ig szövetségi kapitány, mindmáig utolsó világbajnoki döntősünk, Bedák Pál ringsarkában ő ült a 2005-ös kínai vb-n.

Egész életében tanult és tanított, nevelt, visszafogottan örült, és elfogadta a vereségeket is. Persze amikor fia felért a csúcsra, végre az ő boldogsága is felhőtlen lehetett. Amatőrként természetesen ő volt az edzője, és ő szoktatta át jobbkezessége ellenére fordított alapállásra, hogy fia a rettegett első kezes jobbhorgokkal meccsek sorát dönthesse el idő előtt.

Egy napon születtek, az ifjabbik Balzsay éppen édesapja 30. születésnapján. Harminc évvel később pedig a WBO, a Bokszvilágszervezet nagyközépsúlyú világbajnokát úgy hívták, hogy Balzsay Károly. Ez volt az a pillanat, amikor az idősebbik Balzsay is megpihenhetett, amit addig tett, amiért hosszú évtizedek óta dolgozott, az legkésőbb ebben a pillanatban mind-mind értelmet nyert.

 

Legfrissebb hírek

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
4 órája

Lezuhant és meghalt Felix Baumgartner, a rekorder extrémsportoló

Egyéb egyéni
23 órája

Gyász: elhunyt a női kézilabda-válogatott egykori kapitánya, Szabó István

Kézilabda
Tegnap, 16:57

Gyász: 114 évesen elhunyt a világ legidősebb maratoni futója, a „Turbános Tornádó”

Egyéb egyéni
Tegnap, 14:17

Gyász: halálos baleset történt egy olasz junior kerékpárversenyen

Kerékpár
Tegnap, 9:26

Villámcsapásban elhunyt az olimpiai bronzérmes norvég síelő

Téli sportok
2025.07.16. 22:02

Slot a Liverpool felkészülése előtt: Azt mondtam a játékosoknak, legyenek olyanok, mint Jota volt

Angol labdarúgás
2025.07.13. 12:46

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 14:17
Ezek is érdekelhetik