Profi boksz: Fury Joshuával vagy Uszikkal bokszolna Wilder után

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.10.04. 20:00
null
Tyson Fury (Fotó: Getty Images)
Az amerikai Deontay Wilder elleni „trilógia” záró felvonását követően újabb mérkőzését várhatóan hazai környezetben vívja majd Tyson Fury, a Bokszvilágtanács (WBC) brit nehézsúlyú világbajnoka.

 

A 33 éves ökölvívó promótere, Frank Warren elmondta: a szombaton Las Vegasban sorra kerülő összecsapást követő napokban ülnek majd le egyeztetni a folytatásról, a kalapban pedig két lehetséges név van, a brit Anthony Joshua, illetve az ukrán Olekszandr Uszik, és a következő meccsét brit földön vívná Fury. Nevezett bokszolók szeptember 25-én találkoztak egymással, és Uszik egyhangú pontozással nyert, elhódítva a WBO, a WBA, az IBF és az IBO világbajnoki címét.

Fury eredetileg augusztusban találkozott volna Joshuával címegyesítő találkozón, de előtte kötelezték a Wilder elleni meccsre, és mivel honfitársa kikapott, várhatóan csak azt követően találkozhatnának, ha Joshua jövő február környékén vissza tudna vágni Usziknak.

Fury – aki legutóbb 2018-ban Belfastban lépett ringbe brit szurkolók előtt – és Wilder 2018 decemberében mérkőzött először egymással, küzdelmük döntetlennel zárult. Második meccsükön, tavaly februárban Fury kiütötte Wildert, megszerezve a WBC övét.

Legfrissebb hírek

Érik a harmadik meccs: Bivol visszavágott Beterbievnek

Ökölvívás
2025.02.23. 09:50

Vesztegzár – Csinta Samu publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.02.17. 23:05

Döbbenetes előny az élen – ezek a sportolók keresték a legtöbb pénzt 2024-ben

Minden más foci
2025.02.14. 17:24

Tyson Fury ismét bejelentette a visszavonulását

Ökölvívás
2025.01.13. 16:28

Tyson Fury: A bírók karácsonyi ajándékot adtak Usziknak

Ökölvívás
2024.12.22. 09:59

Uszik egyhangú pontozással legyőzte Furyt Rijádban

Ökölvívás
2024.12.22. 01:13

Kovács Richárd a profi ökölvívók között is kipróbálná magát 2025-ben

Ökölvívás
2024.12.20. 14:29

Nem beszéltek, farkasszemet néztek – bizarr sajtótájékoztató Uszik és Fury visszavágója előtt

Ökölvívás
2024.12.20. 11:31
Ezek is érdekelhetik