Profi boksz: halálra gázolták Graciano Rocchigianit

Vágólapra másolva!
2018.10.02. 17:59
null
Graciano Rocchigiani (jobbra) Dariusz Michalczewskivel (Fotó: AFP)
Közlekedési balesetben életét vesztette Graciano Rocchigiani, a németek volt félnehézsúlyú profi ökölvívó világbajnoka.

Az 54 éves sportembert az első híradások szerint keddre virradóra elütötte egy autó Olaszországban.

A Rockynak becézett bokszoló a Bokszvilágtanács (WBC) félnehézsúlyú és a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) nagyközépsúlyú világbajnoki címeit birtokolta.

Első vereségét 35–0-s mérleg után 1994-ben a brit Chris Eubanktől szenvedte el, később kétszer-kétszer legyőzte őt a német Henry Maske és a lengyel származású, szintén német színekben versenyző Dariusz Michalczewski is. Utolsó mérkőzése 2003-ban a Thomas Ulrichtól elszenvedett veresége volt. 48 meccsből álló pályafutását 41 győzelemmel, 6 vereséggel és 1 döntetlennel fejezte be.

A ringben nyújtott teljesítménye mellett botrányairól is elhíresült, ugyanis ittas vezetésért és súlyos testi sértésért is ült rács mögött.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
4 órája

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
Tegnap, 16:11

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
2025.09.10. 20:34

Gyász: elhunyt Dombai András, a Tatabányai Bányász és az FTC egykori kapusa

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:10

Gyászba borulva készülnek a portugálok a vb-selejtezőkre

Foci vb 2026
2025.09.04. 14:29

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

Lennox Lewis mindenkivel bokszolt – és mindenkit elvert

Népsport
2025.09.02. 10:23

75 éves korában elhunyt Joe Bugner

Ökölvívás
2025.09.01. 17:47
Ezek is érdekelhetik