Profi boksz: óriási bunyó a címmeccsen – a közönség soraiban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.09. 14:26
Szombat este Stuttgartban, a veretlen török Avni Yildirim (16–1–0, 10 K. O.) ellen tette kockára az IBO nagyközépsúlyú bajnoki címét Chris Eubank Jr. (26–1–0, 20 K.O.).

A WBSS torna negyeddöntőjének számító párharcot komoly rendbontás előzte meg, a lelátón összegyűlt török szurkolók csaptak össze a brit rajongókkal, amiben többen könnyebben megsérültek. komoly rendbontás előzte meg, a lelátón összegyűlt török szurkolók csaptak össze a brit rajongókkal, amiben többen könnyebben megsérültek.

A tömegbunyó

A mérkőzésre aztán lecsillapodtak a kedélyek, Yildirim egyből a ring közepére vetette magát és fejét előre tolva, kettős fedezékből próbálta a kötelekhez terelni Eubanket.

Az angol először közelről ütött néhány felütést, majd inkább elmozogva, egyenesekkel bontogatta ellenfele fedezékét. Alig két perc elteltével egy jobbfelütéssel Eubank megrogyasztotta a törököt, akire rászámolt a mérkőzésvezető.

A másodikban Eubank növelni tudta a fölényét, de az etap végére Yildirim is betalált néhány ütéssel. A 3. menet közepén aztán a kötelektől visszalépő Eubank megsorozta kihívóját aminek a végén egy jobb-balhorog kombinációval kiütötte a jobbára csak védekező Yildirimet.

A ringben aztán Eubank kegyetlenül kiütötte Yildirimet


Ezzel a győzelemmel Eubank megtartotta az IBO címét és továbbjutott a torna elődöntőjébe, ahol a jövő hétvégi George Groves–Jamie Cox találkozó győztese várja majd.

profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Max Schmeling, a fehér bombázó

Népsport
22 órája

Akilov Pilip: A Jóisten hozott Magyarországra

Ökölvívás
2025.09.26. 11:18

Emléktáblát avattak Joe Bugner világbajnok profi ökölvívó szegedi szülőházán

Ökölvívás
2025.09.24. 12:39

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29

Távozik a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség elnöke

Ökölvívás
2025.09.18. 19:58

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.14. 23:25

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
2025.09.14. 10:05

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.13. 17:15
Ezek is érdekelhetik