Olimpia: ott lehetnek a világversenyen a profi ökölvívók

Vágólapra másolva!
2016.02.25. 13:35
A Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (AIBA) döntése értelmében ezentúl a profik is részt vehetnek az olimpiákon.

Az AIBA kétnapos manchesteri ülésén a 197 tagország küldötteinek 80 százaléka támogatta, hogy a profi világszervezetekből (WBA, WBO, IBF, WBC) érkező bokszolók is szerepeljenek az ötkarikás játékokon.

Eddig csak az AIBA által működtetett szervezetek (AIBA Olympic Boxing, AIBA Pro Boxing), illetve a félprofi Boksz Világsorozat (World Series of Boxing) delegálhatott ökölvívókat olimpiára.

A profi bokszolóknak a jövőben nemzeti és kontinentális versenyeken kell kvótát szerezniük, mivel szabadkártyát nem oszt ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

Csötönyi Sándor, a magyar sportági szövetség elnöke szerint nem lesznek ott a profi ökölvívók Rióban.

„Időről időre hallani ilyen feltételezéseket. Az igaz, hogy az AIBA-nak már van két félprofi szervezete, de arra nem látok esélyt, hogy az igazi profik szerepeljenek a riói olimpián. Fél év van hátra a játékokig, ennyi idő alatt nem lehet megváltoztatni a szabályt” – mondta Csötönyi a telesport.hu-nak.

Az ökölvívás 1904-ben, St. Louisban mutatkozott be olimpián, és 2012 óta már a női bokszolók is küzdhetnek ötkarikás érmekért.

Legfrissebb hírek

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kovács István: Kapja vissza a régi fényét a magyar boksz!

Ökölvívás
2025.07.20. 07:54

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52
Ezek is érdekelhetik