Profi boksz: felébredt a kómából az orosz bunyós

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.10. 11:30
Reményt keltő hírek láttak napvilágot Magomed Abduszalamov állapotáról. Mint ismert, Abduszalamov a november 2-i, Mike Pérez elleni összecsapás után fejfájásra panaszkodott, majd a kórházban vérrögöt találtak az agyában, ami miatt az orvosok úgy döntöttek, hogy mesterséges kómát idéznek elő a gyógyulás érdekében.

Ezek után agyvérzést kapott, és több életmentő műtétet is végre kellett hajtani rajta. Nathan Lewkowicz, Abduszalamov promótere néhány órával ezelőtti tájékoztatása szerint Abduszalamov állapota javul, és hamarosan kikerülhet az intenzív osztályról.

„Az orvosok azt mondták, hogy felébredt a kómából. Érzékeli a körülötte folyó dolgokat, és hamarosan átkerülhet a fekvőbeteg osztályra. Ez most más, mint legutóbb, sokkal több javulás tapasztalható nála. Ébren van, a szemei nyitva vannak, és bár beszélni még nem tud, teljesen tisztában van a körülötte zajló eseményekkel. Még nem tudják megmondani, hogy milyen állapotban van az agya, hiszen egy hónap telt el a sérülés óta, és még mindig csak gyógyul. Előfordulhatnak nála mozgásszervi zavarok, de korai még erről beszelni. A halál küszöbén állt, amikor behozták a mérkőzés után, de az, hogy fiatal és egészséges, sokat segít a gyógyulásban. Élni fog, folyamatosan javul az állapota, de még nem tudható, hogy milyen maradandó károsodásokat szenvedett.”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Érik a harmadik meccs: Bivol visszavágott Beterbievnek

Ökölvívás
2025.02.23. 09:50

Kovács Richárd a profi ökölvívók között is kipróbálná magát 2025-ben

Ökölvívás
2024.12.20. 14:29

Canelo újra megvédte egyesített profi ökölvívó vb-címeit

Ökölvívás
2024.09.15. 10:46

Akire ötvenet számoltak – interjú az 50 esztendős Erdei Zsolttal

Képes Sport
2024.05.31. 08:06

Végre összecsap Fury és Uszik

Ökölvívás
2024.05.18. 08:16

Canelo: Az egész világ bennünket, mexikói öklözőket figyel

Ökölvívás
2024.05.06. 09:29

Ökölvívás: a YouTube-sztár a korábbi MMA-klasszist, Nate Diazt is legyőzte – videó

Ökölvívás
2023.08.06. 11:53

Profi boksz: a Spence-t kiütő Crawford lett a „vitathatatlan bajnok” – képek

Ökölvívás
2023.07.30. 07:58
Ezek is érdekelhetik