Ökölvívás: Chisora simán nyert, jön a vetkőzés - majd Klicsko?

A brit bunyós szavait komolyan kell venni, valóban vállalja a ruha nélküli futást, amelyre december 19-én kerül sor egy nagyszabású jótékonysági esemény keretein belül.
Ami a mérkőzést illeti, Pála nem kezdett rosszul, az első és a második menetben is két kemény balhoroggal eltalálta Chisorát, aki azonban nem rendült meg, a folytatásban gyors, erős akciókkal átvette az irányítást, és ettől kezdve már nem volt kérdés, ki nyeri a meccset.
„Az első menetben megsérült a jobb kezem. Jól bunyózott az ellenfelem, néhányszor eltalált, de én irányítottam. Most már egy topellenfélre van szükségem, aki ellen igazán megmérethetem magam" – mondta Chisora a győzelmét követően.
Chisora promótere, Frank Warren az összecsapás után elmondta, szívesen megszerveznék a Vitalij Klicsko elleni visszavágót, akitől 2012 februárjában kapott ki a brit, de „azóta jobb ökölvívó lett”.

Emanuele Renzini: Hámori Luca világbajnok lett volna, ha…

Negyvenhat évesen távozott az angol bokszlegenda

Kiss Leventét kiütötték az ökölvívó-világbajnokságon

Ünnepi pofonosztás a Hősök terén

Tizenhat magyar bunyós utazhat Liverpoolba a vb-re

Gyász: két japán bokszoló is belehalt az ütésekbe
