Amir Khan leiskolázta Judah-t

T. G.T. G.
Vágólapra másolva!
2011.07.24. 17:19
null
Amir Khan leiskolázta Zab Judah-t (Fotó: Action Images)
Címkék
A brit Amir Khan szombaton késő este kiütéssel nyert az amerikai Zab Judah ellen Las Vegasban, ezzel a Boksz Világszövetség (WBA) kisváltósúlyú világbajnoki öve mellé begyűjtötte a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) címét is.

 

Amir Khan (26–1–0, 18 K. O.–T. K. O.) bravúros győzelme nem csupán címegyesítést eredményezett két szervezetnél (WBA, IBF), eloszlatta azokat a kételyeket, hogy valaha a legnagyobb bunyósok közé emelkedhet-e. Nos, Zab Judah (41–7–0, 28) ellen az ötödik menetben aratott győzelme taktikai érettségről tett tanúbizonyságot – még akkor is, ha a taktikát a zseniális edző, Freddie Roach dolgozta ki. Az elméletet a gyakorlatban is meg kell valósítani, az ökölvívás pedig ebből a szempontból a különösen nehéz kategóriába tartozik. A vesztes mélyütést reklamált, de Khan így vélekedett: „Ha továbbmegy a meccs, biztos, hogy akkor is kiütöm." Tény, a vitatott ütés éppen az öv vonalán landolt, Judah térdre ereszkedett, Vic Drakulic mérkőzésvezető pedig kiszámolta.

Khan kihasználta gyorsaságát, mind lábon, mind kézzel. „Judah a gyorsaságom mellett az ütőerőmmel sem tudott mit kezdeni – mondta a brit, s hozzátette, élete legjobb kondíciójában állt ki a mérkőzésre. Khan mérkőzésszervezője, Richard Schaefer szerint a brit még egyszer bokszolna kisváltósúlyban, aztán – ahogyan a promóter mondta – „váltósúlyban jöhet valamelyik nagyfiú". Ezzel Manny Pacquiaóra, illetve Floyd Mayweatherre utalt. A meccsen egyébként Judah 115 ütést indított, ebből 20 talált, Khan 284 próbálkozásából 61 ért célba.

Rácz Félix menedzser nem tagadja, némileg meglepte az eredmény: „Khan azért nyerhetett, mert betartotta a taktikát, fiatal kora ellenére nem ragadta el a hév. Nagy ütőereje ellenére nem állt oda verekedni, mert abból nem csak ő jöhet ki győztesen. Egyértelmű, hogy Freddie Roch remek taktikát eszelt ki. Judah verekedni szeretett volna Khannal, de a brit kívülről leiskolázta."

A magyar szakember véleményével összecseng a cnn.com elemzőjének észrevétele is. Bryan Armen Graham öt pontban foglalja össze Khan sikerének okait. A végzetes ütésről salamoni döntéssel azt írja, lehet, hogy az öv vonala alatt volt, de ennél sokkal fontosabb, hogy a jobb bokszoló győzött. Roach a szakírónál is a győzelem kovácsa. A tréner egyébként azt nyilatkozta: „Khan remekül kihasználta adottságait, hosszabb karját és gyors egyeneseit." Az is tény, hogy Khan jobban bírja az ütéseket, mint korábban – vagy az is lehet, hogy már nem lepődik meg, ha visszaüt az ellenfél. A 33 éves Judah Graham szerint nemcsak „öregecskének" tűnt a szorítóban, hanem az is volt.

Khan terve, hogy jövőre már Mayweather vagy Pacquiao ellen bunyózik. Logikusnak tűnhet, hogy a Bokszvilágszervezet (WBO) és a Bokszvilágtanács (WBC) világbajnoka, Timothy Bradley jöjjön, de Khan inkább az augusztus 27-i Marcos Maidana–Robert Guerrero csata győztesével mérkőzne, sőt a 34 éves mexikói legenda, Erik Morales is a képbe kerülhet még az idén kisváltósúlyban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik