Profi ökölvívás: Miguel Cotto jól érzi magát nagyváltósúlyban

T. G.T. G.
Vágólapra másolva!
2010.06.06. 17:41
Címkék
Mint arról már korábban beszámoltunk, Miguel Cotto a 9. menetben legyőzte Yuri Foremant, megszerezve ezzel a WBA nagyváltósúlyú világbajnoki címét. Ám közel járunk az igazsághoz, hogy ebben Foreman lábsérülése is közrejátszott, bár a pontozás alapján nem lett volna esélye.

A győztes Cotto szavai: „Ezen az estén bizonyítottam, hogy nem lehet engem leírni. Sokan mondták, hogy nem leszek már eredményes, de minden összeállt: a feltartó egyenesem is ültek, jól mozogtam, s a csatát befejező ütésem, a balhorog is a régi volt. De talán ami a legfontosabb, hogy jól éreztem magam nagyváltósúlyban.”

Foreman edzője így vélekedett: „Amikor láttam, hogy probléma van a trédével, rögtön tudtam, hogy nagy baj van. Ha Yuri feladja a meccset, akkor sem szólhattunk volna egy szót sem. Gyakorlatilag a mozgékonyságát vesztette el, pedig neki éppen a lábmunka az egyik legfőbb fegyvere” – mondta Joe Grier.

A címét elveszítő Foreman is edzője szavait támasztotta alá: „Iszonyatos fájdalmat éreztem, szinte mozogni sem tudtam.” A menetek között gyakran feltűnt Foreman sarkában a bunyós felesége, aki férje sérülése miatt arra próbálta rávenni Joe Griert, hogy szüntesse be a küzdelmet. Sőt a 8. menet elején még egy törülköző is berepült, ezért a mérkőzésvezető, Arthur Mercante jr. megkérdezte Foremant, hogy folytatja-e a meccset, és a bokszoló igent mondott.

„Azt hiszem, jól döntöttem” – mondta a bíró a mérkőzést követően.

Jól döntött, de Foreman nem kerülhette el a sorsát.  A harmadik súlycsoportban világbajnok Cotto 2 millió, Foreman 750 000 dollárt kapott az összecsapásért.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
4 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
4 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
5 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
5 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
5 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
5 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik