Ökölvívás: Sumenov számára Erdei az elsődleges célpont

Vágólapra másolva!
2009.05.27. 00:43
A félnehézsúly egyik legnagyobb ígéreteként tartják számon Bejbut Sumenovot, aki nyolc profi mérkőzése alatt már két egykori világbajnok trófeáját is begyűjtötte. A 25 éves kazah Byron Mitchell elleni sikere után Erdei Zsolt és Hugo Hernan Garay ellen is kihívást intézett, de legutóbbi nyilatkozatában már csak a WBO világbajnok Madárt jelölte meg elsődleges céljaként.
Bejbut, aki testvérével saját promóciót vezet (igaz egyelőre csak egyetlen bunyósuk van – szerk.) Anson Wainwrightnak adott hosszabb interjút, melyben fő téma volt következő mérkőzése. „Erdeit akarom legközelebb. Megkerestük a promóterét, és nagyon bízunk benne, hogy elfogadják a kihívásunkat. Ha ez a címmeccs nem jönne össze esetleg, akkor valamikor nyáron az Egyesült Államokban bokszolnék egy saját szervezésű gálán.” – kezdte Sumenov, aki az Erdei, Garay kettős kihívásáról a következőket mondta:„Mindkettőjükre készen állok, de Erdei az elsődleges választásom, ő az akire vadászunk. Ellene egy nagyon fontos címet gyűjthetnék be, utána esetleg egyesíthetném a címeket, majd végre teljes mértékben a promóciónkkal foglalkozhatnék. A célunk, hogy komoly cég legyünk, hogy világbajnokokat neveljünk ki, és megadjuk a szurkolóknak, amit akarnak, vagyis a szórakozást, érdekes mérkőzéseket.” – festette le jövőképét a kazah, aki Las Vegasban készül majd következő fellépésére.www.profiboksz.hu
Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Erdei Zsoltot kihívónak jelölték Európa-bajnoki címmeccsre

Ökölvívás
2010.02.18. 17:30

Profi ökölvívás: Erdei Zsolt októberi visszatérésre készül

Ökölvívás
2009.07.29. 01:36

Profi ökölvívás: Erdeinek kezd elege lenni az Universumból

Ökölvívás
2009.07.23. 01:34

Erdeinek címegyesítést érhet Brähmer kitérője

Ökölvívás
2009.07.14. 23:59

Ökölvívás: Erdei októberben léphet legközelebb szorítóba

Ökölvívás
2009.07.08. 00:41

Profi ökölvívás: az Universum dolgozik Erdei nagy meccsén

Ökölvívás
2009.07.04. 02:39

Erdei Zsolt az elmúlt időszak után már álmodni sem mer

Ökölvívás
2009.06.24. 15:55

Madár korábbi kihívójának legyőzője: „Erdei a leggyengébb világbajnok"

Ökölvívás
2009.06.04. 10:34
Ezek is érdekelhetik