Bedák Pál (képünkön) kikapott a negyeddöntőben és kiesett az olaszországi Roseto degli Ambruzziban zajló első európai olimpiai kvalifikációs ökölvívótornán. A 48 kg-ban világbajnoki ezüstérmes kispesti bokszoló azzal az orosz David Ajrapetyjannal került szembe, akitől a legutóbbi két világversenyen (2007-es vb, 2006-os Eb) is kikapott.


A magyar csapat tájékoztatása szerint a meccs sokáig kiegyenlített küzdelmet hozott, ám a pontozók másként látták, és míg az orosznak szinte mindent jeleztek, addig Bedák ütéseinek csak kis hányadát vették észre.
A többszörös magyar bajnok így gyorsan hátrányba került és az összecsapás második felében az eredetileg tervezett taktikát feladva kellett rohamoznia, amit a kiváló ellenfél jól használt ki, így 25-9-es vereség lett a vége.
A szerdai negyeddöntők során a magyarok közül legközelebb, 15:00 óra körül Varga Miklós (60 kg) következik, a 19:00 órakor kezdődő esti programban pedig Kalucza Norbert (51 kg) és Szili István (75 kg) lesz érdekelt. Az pedig már korábban eldőlt, hogy Káté Gyula (64 kg) mérkőzés nélkül jutott be a pénteki elődöntőbe.
Legfrissebb hírek

Rosszulesik ez a nap, nagyon fáj a lelkemnek – Módos Péter
Birkózás
2024.04.05. 19:04

Boksz: új termet kapott az FTC ökölvívó-szakosztálya
Ökölvívás
2016.09.27. 13:12

Ökölvívás: visszavonul a még veretlen Bedák Pál?
Ökölvívás
2013.02.14. 15:14

Az Universum felbontotta Bedákék szerződését
Ökölvívás
2010.10.28. 10:44

Profi ökölvívás: Bedák Pál pontozással hozta 7. mérkőzését
Ökölvívás
2010.04.17. 23:38
Ezek is érdekelhetik
